Hammerstein Lajos: Isten létének érvei. Munkálatok - 56/2. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1893)

XIX. Az állatok ösztöne

■ Az állatok ösztöne. 133 s más efféle föltevéseknek. Darwin szerint ugyanis a létért való küzdelemben azon állatoknak kellene gvőzedelmesked- niök, melyeknek a véletlen különösen kedvező létfeltételeket adott. All-e ez talán ezen hernyóról is, mely hősies ellen­ségszeretettel gondoskodik halálos ellensége fajának szapo­rodásáról ? 4. Miként a fürkész s hernyó közötti viszony mutatja, hogy egy közös, fölöttünk álló teremtő készíté cselekvésük tervszerűségét, ép úgy a virágok s mézszívó rovarok közötti czélviszonv is, melyeket ösztönük vezérel a virághoz, tanús­kodik mindkettőjök személyes teremtőjéről. »Vizsgáljuk csak meg«, írja P. Jürgens »a nefelejts kék virágait. A kerek ég­színkék virágkorona közepén emelkedik a bibe, vagy nőszár, öt porzótól körülvéve. A bemélyedt korona közepe felé a szirmok kékje narancssárgába megy át, melyről a szirmok lapjai felé sárgás sugarak futnak alá. Az egyes porzók tö­vénél puha szőrű vánkosok vannak, ezek födik az üreget, melybe a méznedü van zárva Sprengelnek hosszú megfigye­lés után sikerűit ezen egész berendezés jelentőségét méltatni. Ha a rovarok a mézre, mint táplálékra vannak utalva, — s hogy ilyen viszony van, bizonyítja a tapasztalat — úgy nem tévedünk, ha a kék virágkoronát intőjelnek tekintjük s a sárga gyűrű, valamint a szirmokon aláfutó sugarak kö­zelebbről mutatják a rovarnak.a táplálék helyét. Ha most a méh megkísérli, hogy különböző helyeken a szőrvánkosok s porzók között szipját az elfödött nedvbe mártsa, testének és lábainak szőrével le kell súrolnia a porzóról a virágport. Serényen forgolódva s ugyanazon vagy más virágon új élel­met keresve, a nőszár bibéjére viszi át e port. Ezen meg­termékenyítés létre jötte, ámbár látszólag a véletlentől, avagy piczike állatkák szeszélyétől függ, tekintve a végeredményt, épen oly biztos, mintha csak a legfigyelmesebb kertész ke­zeire bízatott, volna.« — (Stimmen aus Maria Laach. 35. k. 272. old.) Vájjon tehát véletlen-e az, hogy a méh ösztöne s a virág berendezése összeműködnek, hogy ez megtermékenyít- tessék s azt egyúttal táplálékkal lássák el? 5. Annak, hogy a teremtmények két faja egymásra van

Next

/
Oldalképek
Tartalom