Hammerstein Lajos: Eredeti dolgozatok. Munkálatok - 56/1. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1893)
A modern szabadkőművesség és a társadalom
A modern szabadkőművesség és a társadalom. 9l kőművesség összefüggéséről ha nem is föltétlenül bizonyos, legalább is nem alaptalan, sőt nagyon is valószinü. Annyi ugyanis bizonyos, hogy — jóllehet az egész rendet nem lehet bűnösnek tartani, — mégis magában a templomos-rendben létezett egy titkos társulat, melynek kevés tagja a katholikus egyháztól elszakadt s minden valószínűség szerint ezektől veszi eredetét a mai magasabb fokú szabadkőművesség. Ezen véleményben csak megerősödünk, ha ismerjük az okot, mely miatt a templomos rend eltöröltetett s a körülményeket, melyek közt a templomos rend elleni pör lefolyt. A portx) a rend ellen Szép Fiilöp franczia király indította meg, és pedig két lovag följelentésének alapján. A dolog így történt: Szép Fiilöp 1306-ban egy alkalommal a templomosok párizsi rendházában volt, midőn két lovag tőle azon ürügy alatt, hogy fontos dolgokat akarnak előtte fölfedezni, kihallgatást kért. E két lovag, névszerint Monfal- conius és Noffus megkapván a királytól a kihallgatást, jelentette, hogy a rendben egy titkos társulat van, melynek tagjai a kereszténységtől elszakadva, valóságos pogányságban élnek. Jelentették, hogy tagadják Krisztus istenségét, tagadják, hogy az oltári szentségben Krisztus teste jelen van, a keresztet lábbal tiporják, hogy maga a király és a pápa romlására törnek, hogy. a legnagyobb erkölcstelenséget követik el, sőt azoknak elkövetésére az új tagokat is kényszerítik, mintha azt a rend törvényei parancsolnák. Jelentették továbbá, hogy ezen titkos társulat üléseit éjjel tartja, hegy Isten helyett valami bálványt tisztel s hogy minden tagot, kit társulatukba fölvesznek, borzasztó esküvel köteleznek a titoktartásra stb. Miután a lovagok állításaikat ismételve megerősítették, Fiilöp látva a dolog komoly voltát, ezen följelentésről értesítette V. Kelemen pápát, s már ez alatt maga megindította a lovagok ellen a vizsgálatot. Miután többen terhelő tanúvallomást tettek a lovagok ellen, s a világiak részéről is mind több és több panasz érkezett hozzá a lovagok zsarolása és erkölcstelensége miatt, Fülöp egy alkalmas pillanatban több lovagot s magát a rend nagy) Kollinovich : Chronicon ordinis Templariorum.