Munkálatok - 55. évfolyam (Budapest, Toldi, 1892)

II. Rész. Eredeti dolgozatok

416 Munkálatok. — A magyarbéli Bosnyák-család. ment másod ízben férjhez. E házasságnál Pázmány érseknek nagy szerepe és terve volt. A XVII. század elején a kath. egyház, mely az eleinte csak megtűrt, azután egyenlő jogokban részesült, végre pedig uralkodó protestantizmus által már úgyszólván meg volt semmisítve, régi terrénumát kezdte visszafoglalni. Pázmány bontotta ki elődjénél Forgách prímásnál nagyobb hévvel és szerencsével az „ellenreformáció“ zászlóját, s hol szóval, hol pedig írásban küzdvén, óriási eredményt ért el. Nagy segítségére volt a prímásnak a Jézustársaságnak hires és a protestánsoktól is méltán irigyelt nagyszombati iskolája, melyet nem ritkán protestáns főurak gyermekei is látogattak. Itt végezte tanulmányait Wesselényi Ferencz is, a későbbi jeles nádor. — Szülei katholikusok voltak ugyan, de a rokonság protestánsnak nevelte őt. A nagyszombati isko­lában Pázmány befolyása alatt katholizált a nagy reményű ifjú. —- Az intézetben alig volt egy is a tanulók kö­zött, aki tanítói eszményeinek annyira megfelelt volna, mint Wesselényi Ferencz. „Harczias, daliás, de jó férfiú vált belőle, ki épen úgy feltalálta magát a csata téren, mint szalonokban ; épen úgy tudott bánni a karddal, mint a tollal. Wesselényi nem volt ugyan lángelme, nem is elsőrangú tehetség, de a közügyek iránti buzgalom, lángoló honszeretet és a szellemi élet iránti érdeklődés tekintetében kiállja a versenyt bárkivel.“1) Pázmándynak Wesselényi nagy reményekre jogosító tulajdonai feltűntek, s a kath. vallás terjesztésében fáradalmat nem ismerő egyházfejedelem minden törekvését arra fordította, hogy az ifjú konvertitát szent hitében megerősítse és képessé •» tegye, hogy a katholikus párt élére állhasson a protes­tánsokkal szemben. Ezt pedig aként gondolta elérhetőnek, hogy Wesselényit beházasítja egy jó katholikus és gazdag főúri családba. Mi nem is került Pázmánynak sok fáradsá­gába, mert Wesselényi Bosnyák Tamás alatt a füleki vár­ban szolgálván, az ősz kipróbált hadvezér és az ifjú hős megkedvelték egymást s Wesselényi hadi borostyánjához viruló rózsát keresvén, megtalálta azt vezére dúsgazdag és előkelő családjában. Megkérte a húsz éves özvegy Serényi ‘) Acsády Ignácz : Széchy Mária, 96. \/

Next

/
Oldalképek
Tartalom