Munkálatok - 55. évfolyam (Budapest, Toldi, 1892)

II. Rész. Eredeti dolgozatok

Bosnyák Zsófia bárónő.

413

vértanú tiszteletére ; mely azonban az 1695. surányi kanonika- vizitáczió1) tanúsága szerint a török hódoltság alatt (1663— 1684.) romba dőlt. s csak 1725-ben lett rokon utódai által (Károlyi Eszterházy, Motessiczky stb.) restauráltatva, amint az 1755-iki surányi vizitáczió s egy a templom diadalivén a 70-es évekig levő felirat bizonyítják. A felirat igy szólt:

„Honori Divi Stephani, Protomartyris,

Stephanus Bosnyák me aedificavit,

Posteri ejus refecerunt."

Bosnyák István volt a magyarbéli Bosnyák-családnak utolsó férfi sarja. Benne kihalt e nagyrahivatott család.

Birtokain 1647-ben Surány várában megosztozott két sógora: Wesselényi Ferencz gróf, a néhai (f 1644.) Bosnyák Zsófia, Perényi Ferencz, a szintén néhai (f 1636. v. 1637.) Bosnyák Katalin férje és húga Judit, Balassa Imre báró özvegye.2)

3. Bosnyák Zsófia bárónő.

Bosnyák Zsófia született 1609-ik évi junius 2-án Sn- rányban,3) hol gyermekéveit töltvén, szülei részéről gondos nevelésben részesült. Már korán igyekeztek gyermekök szivébe csepegtetni az Isten félelmét s a mély vallásosságot. És igye- kezetök nem is volt hiába való, mert Zsófiát egész életén át a szentség valóságos glóriája övezte s életének szép zomán- czát képezte.

Két bátyja, Tamás és István nem sokáig maradtak a szülői házban, a hires nagyszombati konviktusba kerültek, ő meg otthon maradt Surányban, ahol előkelő házuknál Telegdy Erzsébet, Telegdy János püspök unokahuga is nevelkedett.4)

h Herczegprimási Levélt.

2) Birtokai voltak : a surányi uradalom ismert tartozékaival, mint törzsbirtok ; továbbá Kökényes, Nesa, Pach, Ácsa, Sz.-Miklós, Bazin és Sz.- György. Országos Levélt. N. R. a. Fasc. 298. nro 36. Bosnyák Levéltár, Fasc. 27. nro 18. Károlyi Oklevélt. Lad. 39. nro 4. et 5.

s) Születéséről atyja ezt jegyzé fel : „Anno 1609, Júniusnak második napján, adta Isten ez világra Suránban, Zsófia leányunkat, kedden hét órakor reggel." Bosny. Levélt.- F. 34. n, 94.

4) Károlyi Oklevélt. IV. köt. 102—106. és 160—163. 11.