Munkálatok - 55. évfolyam (Budapest, Toldi, 1892)
II. Rész. Eredeti dolgozatok
valamint abban meg kell különböztetni az isteni elemet az emberitől, mely az istenit födte: úgy itt is a betű héja alatt isteni értelem rejlik ; s valamint annak megértésére nem volt elég a test és vér, hanem megkivántatott az Atya Isten kinyilatkoztatása :4) úgy, hogy ebbe is behathassunk, fensőbb megvilágítás szükséges; valamint a fölvett emberségben az istenség teljes volta lakozék3) s benne a bölcseség és tudomány minden elrejtett kincsei voltak:8) úgy az irás is égi bölcsességgel bővelkedik, hogy forrásként megtöltse az embernek értelmét, számtalan könyvet, egész könyvtárakat ;4) valamint daczára az emberi természetnek, Krisztusban az istenség fénye átragyogott, úgy világít át a betű alatt az égi bölcseség.“5) íme a szentirás a katholikus egyház tanítása szerint! De hát a protestánsok becsülik-e ennyire a szent könyveket? Nemmel kell felelnünk ! Mert midőn a szentirást tényleg a gyarló emberi ész bírálata alá vetik ; midőn saját elveik kiolvashatására a szent könyvek meghamisításától sem rettennek vissza ; midőn egész könyveket kidobnak s igy megcsonkítják a másfél ezer éven át őrzött drága, ép testet : sokkal méltatlanabbul bánnak a szentirással, sokkal jobban lealacsonyítják, mint mi, kik épen olyan isteni alapra támaszkodva, aminő a szentirás maga, azt tanítjuk, hogy a szentirás nem lehet egyedüli kizárólagos hitforrás ! Igaz, mi nem adjuk a szentirást a tanulatlan hivő kezébe, de nem azért, h;gy meg ne ismerje Isten hamisítatlan, tiszta igéjét, hanem azért, mert jól tudjuk, hogy a szentirásban foglalt magasztos igazságok megértésére nem képes s hogy a szentirás olvasásából sokkal több kárt szenvedne, mint amennyi hasznot húzna. Nem féltjük a szentirást a világosságtól, de féltjük az egyszerű lelkeket a megromlás veszélyétől! Megmagyarázzuk az egyes helyek értelmét, de nem azért, hogy beleolvashassuk az úgynevezett „pápista koholmányt“-t, hanem azért, hogy a hívek azon szeplőtelen, tiszta tant hallják, mely az első századokban a vértanuk ezreit termé ! Nem tür') Máté 16. 17. 2) Kol. 2. 9. 4) Sz. Chrysost Hóm, 21. Gen. n. 1. ") Dr, Bitn D. ; Az isteni hagyomány . . . stb. Religio 1889, 17. szám. Munkálatok. —- A dogmatikus hagyomány. »1 2. 4.