Munkálatok - 55. évfolyam (Budapest, Toldi, 1892)
II. Rész. Eredeti dolgozatok
■ J 94 Munkálatok. megáradt : körül minden csendes, mint a temető, csak két ölelkező szív suttogja a boldogság titkos igéit. Az öröm mámora lassankint csillapult. Aladárnak eszébe jutott a szöktetői kis lak ; szaporán közié édes atyjával, hogy szerelmese ott eped utána s félelem és remény közt várja a boldog frigyet. A jó öreg engedett fia kérésének s tiz év után ismét megjelent az emberek közt, hogy rájuk adja atyai áldását. A hosszú útnak felét már elhagyták s még nem fogytak ki a beszédből, sőt oly mélyen elmerültek abban, hogy nem is vették észre az utolsó pillanatig, hogy hol az út a háromszéki síkot övező hegyláncz kiszögellése következtében hirtelen kanyarulatot képez, egy ifjú „lófő“ székely kocsija vágtat eléjök oly eszeveszett sebességgel, hogy alig állhatnak ki előle. Aladár szeme találkozott a szekéren ülő fiatal emberével s nem állhatta meg, hogy utána ne nézzen, de akkor az már megragadta a gyeplőt, leugrott a szekérről s a következő perczben Aladárt keblére ölelte. — Hozott -Isten — mondá Aladár — kedves Viktorom ! Oh én igen boldog vagyok ! Megtaláltam édes atyámat ; ime van szerencsém bemutatni. Az idegen elfogadá a remete kézszorítását s Aladárnak csomagot nyújtva át mondá: hogy a mai nap valóban örömnap legyen, fogadd ez iratokat nagybátyádtól. Szabad és gazdag örökös vagy ! — Köszönöm fáradozásodat nemes barát. De miért e sietség ? Nem találtad otthon Szerénámat ? — Épen ez a baj, hogy nem, vága közbe a székely atyafi, ki eközben a társasághoz sompolygott. — Szöktetőn lakik ön, kérdé Aladár rosszat sejtve? — Ami a lakást illeti, ott lakom instálom, csak az a baj, hogy nem voltam otthon ; különben főbe vertem volna, adta kurucz zsandára . . . :— Ej! Mit beszél itt nekem zsandárokról? Talán megbolondult ? — Még nem egészen instálom, ámbár megzavart az én hűséges Borcsámnak sorsa. Hogy is ne, mikor olyan jó volt, mint egy darab kenyér ...
