Munkálatok - 54. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1891)

I. Rész. Fordítások

Humanitás és keresztény szeretet.

lég jobban felismerhető a közös gyök »humus« e szó- rfs ban »humanus«, mint a »homo«-ban. A »humus« — ® föld — jelzői : cretosa, pinguis, arenosa, humida stb. amint mi is agyagos, kövér, homokos, nyirkos stb. talajról beszélünk. A »humus« fogalma tehát valami anyagias dolgot rejt magában s következőleg a »humanus« — emberies — is valami anyagiast jelent. De a »homo« szó még akkor sem jelent valami ideális dolgot, ha eltekintünk a »humus«-tól, mert »gyarlónak«, »gyöngének«, »nyomorultnak«, »szerencsétlennek«, »meztelennek«, »gyámoltalannak« mondja őt próza és költemény egyaránt s így a »humus«-bői leszármaztatott »humanus« és »humanitas« sem jelenthet más valami nagyobbat, mint a mi magyar szavunk »emberies« és »emberiesség.«

A humanitas fogalmában eredetileg nem volt benn a benignitas, clementia és lenitas s csak később jutottak bele mint jegyek. S ha Seneca azt mondja, hogy ő mindazt ism éri ami a humanitás fogalmához tartozik, ezzel semmi esetre sem akarja azt mondani, hogy ismeri a jóságot, könyörületet s gyöngédséget, hanem csupán azt, hogy ismeri azt, ami a humanus fogalmában rejlik, erényt és bűnt egyaránt.

Ez a bölcsészet munkája volt, amely a »Turpi ex luto concretus homo« és az eszes lélekkel felruházott ember közt különbséget tett. A mondás: »In libro tertio de republica Tullius hominem dicit, non ut a matre, sed ut a noverca natura, editum in vitam corpore nudo fragili et infirmo« mutatja, mit gondoltak kezdetben az emberi életről. De ezen mondás: »0 quam contemta rés est homo, nisi supra humana se erexerit« mutatja, hogy a »humana« emberi dolgokat, em-