Munkálatok - 54. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1891)

I. Rész. Fordítások

Kevélység és alázatosság.

í.

S

íevély ekn ek szeretem látni spanyoljaiig mat még akkor is, ha túlhabzik a pohár,

^ kiáltja Fülöp király Schillernél. Mi részünkről nem szeretjük sem a németeket, sem a francziákat, sem az olaszokat, sem más keresztény nemzet tagjait, ha büszkék; ha valaki borozgatás közben büszkélkedik, ami minden időben s minden körülmények között illetlen dolog, azt még tudjuk menteni. Büszkélkedni ! — Az a nyomorult, ezer veszélytől környezett, csak ideig-óráig tengődő lény, az az állhatatlan, számtalan bajtól fenyegetett, testből és lélekből álló teremtmény, mely nem csak egy oldalról van veszélynek kitéve • mint az állat, hanem két oldalról : ez a szerencsétlen ember, ez lehet valamire büszke, ennek volna oka büszkélkedni?! És mégis van büszke ember. Az életben sok mindenfélére büszkék az emberek : nemességükre, gazdagságukra ; beszélnek koldusok, polgárok, parasztok, különösen pedig tudósok büszkeségéről ; a büszkeség mindig érzékenynvé, sokszor pedig még nevetségessé is teszi az embert. Általánosabb jelentőségű a nemzeti büszkeség, mely az ember ős állapotának az eredeti, mindenféle babonával kevert vadságnak maradványa.

Történelmi szereplésének kezdetén minden néptörzs büszke. Nincs oly alsórendű emberfaj, oly elzüllött törzs, oly tudatlan és tehetségtelen nép, melyben ne volna valami a nemzeti büszkeségből. Ez az ember természetéből folyik, ha másokkal társaságba lép és magához hasonlókkal együtt- érezni tanul. Száz meg száz fiatalkori hiba enyészik el idővel, cserélődik föl ujjal, csak a nemzeti büszkeséget tartják