Munkálatok - 54. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1891)

I. Rész. Fordítások

Hangzatos, de hamis szavak. 37

rencsétlenség legjobban sújtana, nem volnának okai sorsuknak — bűnhődésüknek — és az általános ítélet véres tragédiának, vagy nevetséges bohózatnak tűnnék fel.

De még az sem igaz, hogy a magukban kárhoztatásra méltó tettek megfelelő keserű gyümölcsöket teremnek a világ- történelemben. A történelem inkább arra tanít bennünket, hogy a rossz sokszor jót szült és megfordítva. A történelem logikájának nincs közös vonása az isteni igazságossággal. Szóval, mi nem vagyunk képesek mindenkor és mindenhol felismerni a legbölcsebb isteni gondviselés végczéljait és még kevésbé állíthatjuk, hogy minden jogtalanság büntetést von maga után. Sőt ezer meg ezer eset mutatja, hogy a jogtalanság uralkodik, az igazság pedig elnyomatik, a bűnös utolsó lehelletéig élvezi vétkeinek hasznát, míg az igazán jót sírjáig üldözik és kínozzák.

A jogosság tudata ilyen általános ítélettel nem elégednék meg és kénytelen volna pörújításhoz folyamodni. E mondásban: »A világtörténelem, viláqitélet , van valami feltűnő, meglepő, míg meg nem vizsgáljuk ; de mihelyt a kutató ész elé állítjuk, üres frázissá törpül.

Az okot és okozatot ép oly kevéssé gondolhatjuk bírónak, mint a hírnököt, elbeszélőt és történetírót. Az ok és okozat nem gondolkodik, de lételök észrevehető. A tudósítók és történetírók gondolkodnak ugyan, de semmi biztosítékot sem nyújthatnak csalhatatlanságukról, gondolkodnak ugyan, de bizonyára nem arról, amit nem tudnak, sőt még nem is sejdítenek. Az emberiségnek legnagyobb része, mely valaha élt, vagy még most is él, rájuk nézve nem létezik; hogyan ítéljenek ők ezen részről, vagy hogyan fejezzék ki az e között és az ismeretes rész között létező okozati viszonyt?

Ha tehát a férfiúval „hi hóra legjobbjainak eleget tett,“ semmire sem megyünk, akkor annál kevesebbre megyünk a világtörténelemmel, mely általános világitélet gyanánt szerepel.

A költő mondásaival állítsuk most már szembe egy modern államférfiunak hangzatos szavait.

Bismarck azt állítja, hogy a királyi kormány ama kötelességének teljesítésében, hogy az állam békéjéről gondoskod-