Munkálatok - 54. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1891)

II. Rész. Eredeti dolgozatok

»Mi más a szentirás, mint Isten levele az emberekhez ?«

Nagy szt. Gergely.

Igondoljuk el egy szegény számkivetett ember siralmas helyzetét . . . Távol hazájától, idegen földön, áldozatul odadobva a nyomor ezernyi rémeinek tengeti életét ; szíve az oly hőn szeretett hazán csügg, melyről már oly rég nem hallott hirt.... Talán épen gondolataiba van elmerülve, képzeletében talán épen a szeretett haza határain belül időzik, midőn egyszerre csak honnlevő szeretteitől levelet hoznak neki ... Óh bizonyára leírhatatlan lehet ilyenkor boldogsága — örömtől reszkető kézzel bontja föl a levelet, újból meg újból átolvassa a kedves sorokat, — s végre envhet, vigaszt merítve belőlük leteszi.

E számkivetett ember hű képe az egész emberiségnek. Mert mindnyájan, mint »Éva számkivetett maradéki« ős- szüleink bűne folytán örökünkből kiűzve számtalan lelki s testi veszedelemtől környezve tengődünk itt e siralom völgyében. De a végtelenül jó Isten, mindnyájunk szerető Atyja, bennünket sem hagyott vigasztalás nélkül ; nagy szt. Gergely szerint a Szentlélektöl ihletett férfiak által többször leveleket küldött az elbukott emberiségnek, mely levelek összegét a szentirásban bírjuk.

Ha már a fönnebb említett száműzött oly örömmel, oly élvezettel s vigaszszal olvassa a szeretteitől kapott leveleket, tiszteletben tartja s megőrzi azokat, mennyivel inkább kell