Munkálatok - 54. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1891)
II. Rész. Eredeti dolgozatok
A római pápa primátusa. 325 Mindezen jogok egész természetesen folynak a pápai hatalom lényegéből. Krisztus Urunk Pétert az anyaszentegy- ház alapjává tette ; neki adta az egyház felett való hatalom teljét, midőn reá bízta »a mennyország kulcsait« ; őt tette a hit őrévé s az Ür nyájának főpásztorává s hogy magas hivatását betölthesse, igy szólt: »bármit megkötesz a földön, meg leszen kötve a mennyben is és bármit feloldasz a földön, fel leszen oldva a mennyekben is.« A római pápa primátusa tehát ugyanazon isteni igékben birja alapját, mint az egyház maga s épen azért olyan változhatatlan és rendíthetetlen, mint az egyház maga. Ha mégis a pápai primátus külső nyilvánulásában bizonyos történeti fejlődést tapasztalunk, ez épenséggel nem ellenkezik a primátussal, mert hiszen lehetetlenség, hogy a pápák egy időben minden jogot s minden időben csak egy jogot gyakoroljanak, hanem kell, hogy az időnek és körülményeknek megfelelően más és más jogokat érvényesítsenek. Miértis minden jog, melyet a pápák gyakorolnak, habár azt előbb épen nem, vagy nem a jelenlegi módon gyakorolták, nem úgy tekintendő mint uj, esetleges jog, hanem mint a primátus természetéből folyó, következőleg lényeges jog. Ebből aztán világosan beláthatjuk, hogy a pápai primátus jogainak lényegesekre és lényegtelenekre való felosztása ellene mond a primátus természetének, mely csak lényeges jogokat ismer. Itt ismét azt mondhatná valaki, hogy mégis csak absolut hatalom az a pápai primátus, mert hiszen a pápa egymaga is mindent tehet, amit akar, hatalmát nem korlátozza senki és semmi; ellenben az egyház még egyetemes zsinaton sem tehet semmit, ha a pápa hozzá nem járul s a szükséges megerősítést megtagadja. Lássuk tehát röviden, vájjon csakugyan semmi sincs, ami a pápát korlátozná s hatalmát némileg megszorítaná? Vájjon csakugyan olyan absolut uralkodó az egyházban, kit sem szerződés, sem ősi szokás, sem jog nem korlátoz s kinek cselekvésmódját csak saját akarata irányozza? mert igazi értelemben csak az ilyen uralkodó mondható absolutnak. E kérdésre Bellar min így felel1): »Az egyházban csui) De Rom. Pont. Lib. III. c. 19. 21.
