Munkálatok - 54. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1891)
I. Rész. Fordítások
tette volna ugyan barátait, de mint becsületes ember visszautasította volna az istenek követének eme tanácsát. így azonban nem ellenezte gazdag megvendégeltetését, sem sok más egyebet, mit azonban barátai sörtés bőrükkel fizettek meg. A nemes Laërtida, az előbb könyező férfi, beleegyezett az istenek határozatába, sőt többet is tett. A látszat azt mutatja, hogy a bűvésznő ebédjei Ízlettek neki s igv nem gondolt többé viruló nejére, öreg atyjára, sem fiára, Telemachosra. »Ekkor egész nap imígy, a napnak eláldozatáig, Üldögelénk veszteg sok hús és borlakománál.« Odysseus saját vallomása szerint ítéletnapig is ott maradt volna Aáa szigetén Kirke karjai közt, ha társai nem ébresztették volna fel mámorából : »Szertelen, emlékezz immár meg drága hazádról !« igv szóltak hozzá. Erre Odysseus kitárta szívét s imígy felelt : »Szívemben magasan lobog a honvágy tüze immár.« Hosszú idő kellett, míg Odysseus erre a nyilatkozatra fakadt és nincs kizárva a lehetőség, hogy társainak közbejötté nélkül sohasem vált volna meg a »dicső istennő« húsos fazekaitól és boros kancsóitól. Mint a tenger a halaktól, úgy nyüzsgött Görögország Kalypso és Kirke pályatársnőitől, sőt Perikies korában megtörtént, hogy az athéni szövetséges államok kéjhölgyei Aphrodite Pandemosnak saját költségükön templomot emeltek a tengerparton »Aphrodite az iszapban« név alatt. Aphrodite az iszapban! Alig hinné az ember, hogy milyen széles körben el vannak terjedve ezen mérget lehelő pocsolyák. A pontini mocsarak, vagy a Palus Maeoticus csak gyermekjáték ezekhez képest. És legrosszabb a dologban az, hogy emberi kéz nem tudja ezen Cloaca maximá-t kiszárítani, tovább terjed, magasabbra dagad, míg sáros iszapja az ég viharfelhőivel nem egyesül. Alig hinné az ember, hogy az ilyen elaljasodás lehetséges legyen, mikor a hatodik parancsolat a nemi kihágásokat szigorúan tiltja és feltételezhetjük, hogy az evangéliumot legalább a keresztény családokban még ismerik. Korunk elszakadása a keresztény világnézettől rehabiliLátogatás Kalypsonál és Kirkénél. 153