Munkálatok - 54. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1891)
I. Rész. Fordítások
Gazdagság és szegénység. emmi sincs, ami az embert jobban elvakíthatná, az erkölcsökre károsabb befolyással lehetne s szörnyűségesebb dolgokat vihetne véghez, mint a gazdagság. Nagyon keveset ér az, ha a költő igy kiált fel: »Kincsekre szomjazom, De jól megnézem ám : Nem látszat-e csak az És kincs-e igazán ?« Mit tudja a költő, melyik a valódi s melyik a nem valódi gazdagság! Ö gazdag akar lenni s ez elég. Nézetünk szerint senki se törekedjék gazdagságra, senki se kivánjon gazdag lenni ; s erre, úgy hiszszük, elegendő okunk van, melyeket az alábbiakban kifejteni törekszünk. Tudjuk, hogy a közvélemény ellenünk van s olvasóink ajkain szánakozó mosoly ül, szánakozó, sokatmondó mosoly, gúnyos mosoly, mely azon gondolatot tükrözi vissza, hogy igy csak valami szegény ördög beszélhet, aki már minden reményt feladott, hogy valaha meggazdagodhassék, vagy valami szigorú aszkéta, kiről mindenki tudja, hogy nem szabad élvezeteket hajhásznia, vagy valami képmutató, aki mástól irigyli azt, ami neki nincs. De mindennek daczára reméljük, hogy, ha nem is mindenkit, de legalább egy-kettőt meggyőzünk állításunk igazságáról. A gazdagság után való vágy magában foglalja azon vágyat, mely másokat megrövidíteni, a meglevő birtokokat igazságtalan módon szétosztani kívánja és pedig az egyik javára, a másik kárára. Ez a kívánság igy tekintve, erkölcstelen, kivált mert a szétosztandó összeg korlátolt és tetszés szerint nem nagyob-