Antoniano Silvio: A keresztény nevelés - 53. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1890)
Harmadik könyv
410 Harmadik könyv. 38—39. fejezet. el mi is, mint, okos és értelmes keresztények, a pogány írókból a szépet, jót s hozzánk illőt, a többit pedig mint salakot mellőzzük. És valamint, ha rózsát szakítunk, kerüljük a töviseket, úgy a pogány írókból is válogassuk ki a hasznosat s mellőzzük a károst. A jó tanító tehát sohasem fogja elfeledni, hogy tanítványai keresztények, akiknek végczélja az örök boldogság ; ezt azonban csak hit által érhetjük el, mely, mint az apostol mondja, szeretőiben, azaz tettekben nyilvánul. Azért mindent, ami hitük vagy erkölcseik tisztaságát sértené s végczéljuk elérésében őket akadályozhatná, szorgosan kerülniök kell. Ama sikamlós s erkölcsrontó iratoknak, melyeket az említett lateráni s utóbbi időben a tridenti zsinat a »Tiltott könyvek indexé«-ben a legszigorúbban eltiltott, sohasem szabad a tanítványok kezébe kerülni. Igen helyesen jegyzi meg sz. Ágoston, hogy ama könyvekből, melyeket gyermekkorában kezéhez kapott, a hiú lolgokkal együtt sok hasznosat is tanult, amiket azonban más, nem haszontalan, azaz erkölcsileg tiszta könyvekből is meg lehet tanulni. »És«, teszi hozzá, »ez azon biztos út, melyen a gyermekeknek haladniok kellene.«*) Más helyen megbotrány- kozását fejezi ki Terentius komikus költő egyik szemérmetlen elbeszélése fölött, mely csupán arra szolgál, hogy az ifjúság érzékiségét lángra lobbantsa ; mert a latin szavakat, amelyekkel a mesét elbeszéli, amúgy is megtanulhatták volna. »Különben«, így ír, »nem vádolom a szavakat, ezek válogatott s drága edények; ; de igenis a té- V el ynek borát, melyet az attól ittas tanítók velünk itatnak.«2) A keresztény tanító tehát ne csábíttassa magát a régi klasz- szikusok nyelvi szépségei, epigrammáinak s más költeményeinek finom élczétől s szellemes élétől arra, hogy tanítványaival olvastassa azokat,’ hanem azon írókból válogasson, akiknél a szép alak jó tartalommal párosul s kövesse a jezsuitákat, kik azon műveket, melyeket az ifjúság kezébe adnak, az illetlen helyektől gondosan megtisztítják. Csak a legjobbaknak bizo*) Vallom. I. 15. 2) Vallom. I. 16.
