Antoniano Silvio: A keresztény nevelés - 53. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1890)

Második könyv

320

Második könyv. 127—128. fejezet.

zonyára inkább leharapnák nyelvüket, semhogy avval rágalmazásra éljenek vissza.

Azért föl kell a gyermekeket világosítani afelől, mily szigorú kötelesség a kártérítés, melyre az örök kárhozat terhe alatt vagyunk kötelezve, valamint másrészt meg kell nekik mutatni, mily nehéz e kötelmeknek mindenképen eleget tenni. Mert az ember vétkes önszeretetében és hiúsága miatt vonakodik attól, hogy önnönvádlója legyen és visszavonja hazug és rágalmazó beszédeit ; ha okos tanács és komoly intés után végre rá is vehető, mégis a jóvátétel nem történik meg oly könnyen, mint közönséges lopásnál, ahol az okozott kár rendszerint biztosan meghatározható és azért előbb is téríthető meg. Mert a rágalom néha annyira el van terjedve, hogy teljes lehetetlen az okozott kárt ismét jóvátenni. így például valamely nő vagy hajadon becsülete oly valami kényes dolog, hogy egyetlenegy meggondolatlan szó elégséges, hogy azt a világ szeme előtt tökéletesen tönkre tegye. Az is ismeretes, hogy az emberek vélekedésüktől, melyet egyszer mások tekintélyére támaszkodva alkottak maguknak, nem egykönnyen állnak el, még akkor sem, ha a rágalmazó hazug állításait visszavonja.

Az elrablóit becsület helyreállításának kérdése oly nagy fontosságú és oly nagy nehézségekkel jár, hogy a legnagyobb hittudósok is foglalkoztak vele és hosszú értekezéseket írtak róla; ezekre utalom mindazokat, akik e kérdést alaposan akarják tanulmányozni. Hogy munkám keretén túl ne terjeszkedjem, csupán arra intem a szülőket, neveljék gyermekeiket akként, hogy azok sohase legyenek kénytelenek másoknak elrablóit becsületét helyreállítani s már kora ifjúságuktól fogva szoktassák őket nyelvük fékentartására, megemlékezvén azon komoly szavakról, melyeket sz. Jakab apostol mond: >Aki pedig magát istentisztelőnek véli, nem fékezvén nyelvét, hanem megcsalván önszivét, annak istentisztelete hiábavaló«.1)

i) Jak. 1, 26.