Antoniano Silvio: A keresztény nevelés - 53. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1890)
Második könyv
244 Második könyv. 83. fejezet. A jó keresztény azonkívül tudja, hogy nem érheti még a legkisebb baj sem Isten akarata nélkül. Azért soha nem gyűl haragra felebarátja ellen, hanem megalázza magát Isten előtt. Isten megengedi, hogy szorongattassunk és sérelmeket szenvedjünk majd azért, hogy bennünket a bűn álmából fel- költsön, majd hogy az erényben megtartson, majd, hogy fényesebb koronával ékesítsen, vagy más okokból, melyek az ő dicsőségére és a mi hasznunkra irányulnak. Ha azonban mi türelmetlenség és harag által magunknak nem ártanánk s sz. Jób példája szerint mindent Isten kezéből fogadnánk, ezen kicsi, ideiglenes veszteségek a legnagyobb égi jutalmakat eszközölnék ki számunkra. Ilyen és más hasonló módon oktassa az atya gyermekeit, hogy a sérelmeket szívesen megbocsássák s ne üssenek halálos sebet leikükön azon gyűlölet által, melyet felebarátaik iránt táplálnak, akikkel pedig együtt kellene óhajtaniok és kérniök Istent, hogy egykor részük legyen a mennyországban. Azért nem lehet szóval eléggé kifejezni, mily nagy bűn valakit megölni. Azon szerencsétlennek, aki váratlanul erőszakos halálnak lesz áldozatává, már többé nincs ideje a bűnbánatra: felebarátjának keze által nyomorúságos haszon vagy gyermekies boszú és más kicsinyes okok miatt elveszti testi és lelki életét. Valóban pótolhatatlan veszteség, gyógyíthatatlan baj, melyet a föld minden aranya, a világ összes méltóságai, sőt az egész emberiség élete sem tud jóvá tenni ! 83. FEJEZET. Mennyire kell becsületünk és jó hírnevünk érdekében buzgúlkodnunk. A fönnebb említettekből nem szabad azt következtetnünk, hogy a kereszténynek semmit sem kell adnia becsületére és jó hírnevére polgártársai előtt. Jól emlékszem Salamonnak azon mondására a Példabeszédek könyvében: »Jobb a jó név sok gazdagságnál.«1) Kétségkívül, aki jó hírnévvel ) Példab. 22. 1.
