Antoniano Silvio: A keresztény nevelés - 53. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1890)
A gyermekek keresztény nevelése. Első könyv
A gyermekek testi nevelése. 79 hogy sokkal jobb s dicséretesebb a gyermeknek a keresztség szentségében inkább valami szentnek nevét, mint pogány nevet adni; kivált, ha ez utóbbi oly emberre emlékeztet, ki csak gőgjéről s bűneiről híres. Ugyanez áll bizonyos szokatlan nevekről is, melyeket úgy látszik, azon szándékkal adnak a a gyermekeknek, hogy, ha majd nagyok lesznek, boszúvágyó, álnok s bűnös gondolatokat keltsenek bennök. Az ilyetén neveket nem kellene tűrniök a papoknak, kik a szent ke- resztséget feladják, hanem inkább mint már megjegyeztük, valamely szent nevét kellene a keresztelendőnek adniok, hogy a szülők gvermeköket gyakrabban ennek pártfogásába ajánlhassák s benne gyermekök számára ótalmazót nyerhessenek. A gyermekeket éveik előrehaladtával hozzá kellene szoktatniok, hogy védszentjeiket tiszteljék s azok erényei követésére buzduljanak. Nincs kétség abban, hogy a véd- szentek, ha pártfogoltjaik szükség idején áhítattal fordulnak hozzájok, Istentől számtalan testi s lelki kegyelmet eszközölnek ki számukra, mint ezt a szentek életében láthatjuk. S ha nem is volna más ok tanácsom követésére, legalább azon elvtől kellene az apának minden cselekvésében vezéreltetnie, hogy megmutassa, mennyire .szívén fekszik, hogy gyermekei ne pusztán névleg, hanem tettleg is igazi keresztények legyenek. 35. FEJEZET. A gyermekek testi nevelése. Úgy látszik, hogy a gyermekkor első napjaiban az embernek oda kellene irányítania minden figyelmét, hogy a gyermek testét jó. ápolásban részesítse. Ez a gond, mint távolabbi előkészület, nem kevésbbé hozzá tartozik a jó neveléshez. Mert a test eszköze a léleknek ; minél jobban van tehát ez minden részében kiművelve, annál alkalmasabb a lélek szolgálatára. Nem ritkán fordul elő, hogy a gyermekek bizonyos testi hibákban szenvednek. Ezeken, minthogy a kicsinyek tagjai még gyengék s idomíthatok, mint a viasz,