Schneider Vilmos: A szellemekben való újabb hit - 52. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1889)
I. A spiritizmus eredete és elterjedése a pogány népeknél
52 legműveltebbjei kigúnyolták az istenekben s a halhatatlanságban való hitet ; a testet fölszabadíták s győzött az anyag tisztelete. Kéjelgő örömmel fetrengett az »Epikurus csordája« a »gyakorlati anyagelvűség« posványában. Állatias élethez és érzelmekhez szokva, változás kedvéért az állati értelem és az állat beszélő tehetségének tanulmányozásával foglalkozott. Eltelve az érzéki élvezetekkel, érezni kezdte a visszahatás szükségességét. A keresztény szellemtől, a kereszt szegénységétől, balgatagságától és alázatosságától visszariadt. Az egyház nyilvánvaló csodatevő ereje előtt az istenek tisztelete sem tarthatta fen magát sokáig s mindinkább szűkebb térre szorult. De mitévők legyenek most ? Kétségbeesve szenvedélyűkben a legnevetségesebb babonasághoz fordultak az uj platonikus bölcselők, hogy eltompult lelkűknek ingerlő szert adhassanak, mely legalább vallásos Ízzel birt.1) Az álmokat istenek nyilatkozatának tartották. A velők való mágikus érintkezéshez megkivántató szent elragadtatást andalító énekekkel s hódító italokkabigyekeztek elősegíteni. Újból előkeresték a régi varázsló készüléket titokzatos képeivel, jegyeivel éé mondásaival ; a varázspálcza és dob ismét előkerült. Élettefen tárgyakat tettek bűbájos szertartások által az isteni kinyilatkoztatások eszközeivé. A jóstudomány minden faja: a hydromantia, a fotagogia, az augurium, a haruspicium stb. ismét használatba jött. Karikákat lóbáltak s az érczbetűkből, melyekhez hozzáütődtek, betűzték ki az istenek nyilatkozatait. Kakasokat is használtak jósok gyanánt, melyek árpával kirakott betűkből csipdesték ki a szemeket. Vagy pedig psychograffal ellátott asztalt kopogtattak. Végre magukat az isteneket s démonokat, archonokat és hősöket, a már előbb létezett s már eltávozott lelkeket, sőt magát a világ szellemét is megidézték. A szellemek s az ókori istenek nagy seregének jutott a feladat a párviadalt a keresztény csodákkal elfogadniok s azt a pogányság diadalára megnyerniök. Jamblichus, eme lelkes istenbarát azzal dicsekedett, hogy bizalmas viszonyban van minden »manes«-szel, démonnal és istennel, mintha csak a Tartarus, az *) *) V. ö. »Das Buch von den ägyptischen Mysterien.« H a r 1 e s z A. München, 1858. 62. és 106. s köv. ll.
