Schneider Vilmos: A szellemekben való újabb hit - 52. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1889)
I. A spiritizmus eredete és elterjedése a pogány népeknél
30 különös czélzatot látszik elárulni, szükségkép növekszik, vallásában a hálás szeretet visszalép a félelem indító oka előtt. A szem, a mely nem ismeri a fényes magasba való bizalommal teljes feltekintést, a ködös földszinen kémkedik. A természet embere sehol sem talál oly világképet, a mely kiengesztelést nyújtana számára. Mikép is lelhetné meg a szegények sorsával törődő gondviselést, a mikor a dúsgazdag és igen művelt görög azt lá1ta,hogy eszköz és remény nélkül a fatum romboló csapásainak van kitéve, a melynek vas és könyörtelen erőszaka elől még az olympusiak sem térhettek ki. Az, a ki az érzékiség szűk korlátái között mozog, s az erkölcsi szabadság öntudatától meg van fosztva, elkerülhetetlenül alá van vetve a mindenesetre vak, tekintet nélküli természeterőszak végzetének, hogy elveszítse a gondviselésben való hitnek vigaszát. A gyönge szem széles határu képet lát, a melyen csak imitt - amott mutatkozik a sötét árnyékvonásnak zavarából egy gyengébb fénypont. A természet ugyan mindenütt vezeti az embereket vallásos szemléletekhez. De bármily nagy és gazdag legyen az előny, a melyet a természet gyermekének nyújt: ennek a számára, minthogy gyermek, mindenkor kicsiny és szegény marad, az egészszel való összefüggés nélkül érthetetlen, jelent- ményében és végső eredményében homályos. A dolgok folyásában, amelyek az egész világnak korlátoltrészében játszódnak le, nem hiányoznak ugyan a jóságos bölcseség nyomai, de vannak ezek mellett a meghasonlásnak, durvaságnak és az undornak is számos jelenetei, a melyek mellett csak az éles, messzelátó szem képes szerető gondviselésben megtalálni vagy megőrizni a hitet. Ha a segítségre-szorultság érzete, a mely minden oldalról erősen föl van izgatva, nem képes az isteni világrend alá való önkénytes alárendeltséghez s az Isten bölcs akaratában való békés és bizalmas megadáshoz jutni, akkor az önfentartás ösztöne merészkedik a kétségbevont önsegítséggel föllépni, s menthetetlenül átadja az egyedet a sötét erőszaknak, a melyet a babona idéz elő. Ez a természet gyermekének a legérzéketlenebb önkénybe sülyedt szabadsága, a mit Rousseau és az ő kedélybetegségétől ellepett utazók, mint a nemes Forster György, oly ábrándosán megünnepeltek s megirigyeltek : a szabadság kari-
