Schneider Vilmos: A szellemekben való újabb hit - 52. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1889)

VIII. Elméletek

520 a nagyon is alapos gyanú marad fenn, hogy a sátán a belő­lük eredt gonosz következményekből is kivette a maga részét. Ha nem ő maga hozta létre a kísérteties tüneményeket : úgy bizonyára csak ő volt az, a ki a szellemekkel való közlekedés után való vétkes kívánságot felköltöttes a ki a spiritisztikus üzel­meket minden tekintetben, legalább erkölcsi segélyben részesí­tette. Ebből kifolyólag joggal mondhatjuk, hogy a spiritiszta egyháznak ő a fő-fő alapítója s láthatatlan feje. A médiumok ugyan az ördöggel sem szövetségben nem álla­nak, sem tőle megszállva nincsenek. Nem tesznek mint ne­veletlen előfutáraik a boszorkányok, éjjeli utakat a hégyekre, hogy pokoli mesterükkel képzeletben együtt legyenek s bujál- kodjanak. Csupán a halottidézés mesterségének gyakorlása által szolgálják az ördögi czélokat. Ezenfelül a közvetítésnek ez a rend­kívüli állapota nagy lelki veszedelmekkel járhat. Ha ideges túlin- gerlékenység és szellemi föllengzés következtében [a magasabb szellemi erők meg lesznek kötve, akkor egyszersmind az ördögi behatás iránt való alanyi fogékonyság is a lehető legnagyobb. Aki vétkes vakmerőségében magát föltétlenül a láthatatlanoknak ren­delkezése alá bocsátja, csak önnönmagát okolja, ha egyikük e ked­vező alkalmat felhasználva beléje száll. Kínpadtól és máglyától a közegeknek nem kell félniök, sőt ellenkezőleg még a legelő­kelőbb társadalmi körökbe is van belépésük ; annyira tudott e durva boszorkányság a jelenkori Ízléshez alkalmazkodni. Mind­annak daczára csak úgy vigyorog a spiritizmus álarcZa alól ugyanaz a gonosz lény, a ki már régóta az emberiség megron­tására tört. Az mindenesetre titok, miként engedhet a könyörületes is­teni gondviselés, épen az olyan korban, a melyben a gonosz amúgy is óriási hatalomra tett szert, s a forradalom démonja a világon mindenütt körül járkál : még a túlvilág felforgató s mindent megsemmisíteni akaró elemeinek is hatalmat a földi viszonyokra úgy, hogy az ilyen befolyásolás vagy tévútra vezetés következté­ben az emberiség milliói zsákmányul esnek a leggonoszabb hó­bortoknak. Erre mi más választ nem tudunk adni, mint, hogy a spiritisztikus járvány némelyekre nézve megpróbáltatás, má-

Next

/
Oldalképek
Tartalom