Schneider Vilmos: A szellemekben való újabb hit - 52. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1889)
VIII. Elméletek
413 létezését elfogadja, vagy oly elmélethez folyamodjék, amely még teljesen a levegőben lóg. 4. A „mágikus erő“ elmélete. Hogy ezen elméletet a maga mivoltában és értékében jobban méltányolhassuk, rövid történeti áttekintését adjuk. Ugyanis nem első eset ez napjainkban, hogy a »mágikus erő« jelentékeny szerepet játszik nevezetesebb tünemények magyarázatánál. Már az előbbi századokban találkoztunk vele különféle nevek alatt. Nyomai egész a régi pogányságig nyúlnak vissza. Az arabok, egyptomiak és indusok hittek az emberi szellem »mágikus erejében«. Euripides és Pl u tare hos a jövendölés mesterségét, az ujplatonikusok az egész csodaerőt a lélek »mágikus« mélyébe helyezték. Mágikus erővel biró természetek azon hírben állottak, hogy a képzelődés erejénél, fogva a legcsodálatosabb dolgokat tudják végbevinni, sőt a szellemeket tetszésszerinti czélra meg tudják idézni. A középkor vége felé azon sötét korszakban, mikor a boszorkányokban való hit utálatosabb babonává fajult, mint maguknak a boszorkányoknak önmaguk felől táplált hite, nevezetesen az orvosok kezdték rendszerüket a »mágikus erőre« (»magia naturalis«) alapítani s ez által a varázslásnak és a boszorkányságnak inkább természeti alapot adtak. Az indiai és egyptomi magia, valamint a zsidó kabbala és az ujplatonikus theurgiának a természettudománynyal való összeolvadásából keletkezett nemsokára az u. n. »fehér« magia megkülömbözte- tésül a »fekete« (yotiraicc, maleficium) magiától, a melylyel a boszorkánymestereket és a boszorkányokat, mint az ördöggel czimborálókat vádolták. A történelemírók számtalanszor vádolták amaz orvosokat, hogy csak azon alacsony önzésből burkolják titkos lepelbe művészetöket, hogy a tömeg előtt tekintélyt szerezzenek maguknak és meggazdagodjanak ; mindenesetre alapos a másik vád, mely szerint magasabb természeti tanul- *) *) Ezen külömbözet már Philo által tüzetesen volt kitüntetve.
