Schneider Vilmos: A szellemekben való újabb hit - 52. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1889)
II. A pogány spiritizmus maradványai. A jelenkori spiritizmus előfutói
88 épen az orvos nálam ebédelt, megtettem. De alig dobtak egy adagot a füstölő szerből a szenes serpenyőbe, bár valami alak mutatkozék : de engem bizonyos szorongás fogott el, amelyen nem birtam erőt venni s rögtön el kelle hagynom a szobát. Körülbelől három óráig nagyon rosszúl éreztem magam, s mindig azt hittem, hogy az alakot magam előtt látom. A sok bor- eczet szagától, amelyet magamba szívtam és vízzel ittam, estére újra jobban lettem. Ámde mégis, úgy három hétig bizonyos kimerültséget érzék s a legkülönösebb a dologban az, hogy valahányszor e jelenés emlékembe jő, s valamely homályos testre kissé hosszasabban nézek, ez a hamuszínű kép még mindig egész élénken rajzolódik szemeim elé. Ez időtől fogva hát nem mertem többé vele további kísérleteket tenni. Ugyanaz az idegen még egy másféle füstölő szert is adott nekem ; azt állította, hogy ha ezzel valaki éjjel a czintermeket megfűstöli, egész sereg halottat fog látni a sírok fölött lebegni. Mivel e füstölő szer még sokkal erősebb, maró alkatrészekből áll ; e kísérletet soha sem mertem megtenni.« Nem kutatjuk, ha vájjon olvasóink egyike-másika nem pil- lantana-e meg valami mást azokban az emberhez hasonló páraalakokban, amelyek a serpenyő füstjéből felszállanak, mint kékes, vagy szürke párát ; azok azonban, akik ezt a hódító párát beszívták, s lázasan kutatva a szellemet, néztek belé, a boszorkányokhoz hasonlólag fáradság nélkül megtalálhatták esetleg azt, amit kerestek. Játszva bűvölte minden egyes esetben a bilincseitől megszabadúlt képzelődés azon alakot a párakörbe, amelyre a hajlam és vágyódás már rég irányítva valának. Semmi esetre sem tekintendő valamennyi u. n. szellemlátó önámítónak vagy csalónak, sem egyenest médiumoknak nem nevezhetők, bár kénytelenek vagyunk magas fokú médiumnak termetséget — amint a spiritiszták mondják — elismerni bennük ; nekik azonban a szellemek hívás nélkül jelennek meg, s nincs szükségük, hogy azokat megidézzék. Az a férfiú, akit Kant »valamennyi szellemlátók főszel- lemlátójának«, de »egyúttal valamennyi képzelgők főképzelgőjének« nevez, s akit 1766-ból való: »Träume eines Geistersehers, erläutert durch Träume der Metaphysik« czímű iratában
