Munkálatok - 51. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1888)
Vallás és szinpad, vagyis a dráma valláserkölcsi szempontból tekintve
A színészek s a közönség. 329 kosi Jenőt, hogy próbáljon szerencsét, hátha túl tudna tenni mindnyáján? S nagyszerűen sikerűit a próba. „A fekete hajó“ (1882) láttára, mely az ocsmányságok s erkölcsi szemét bűzhödt halmazával volt megrakva, még edzett operettlátogatók is azt a megjegyzést koczkáztatták, hogy : ez már több a soknál ! De ne folytassuk e csömörletes szellemi étlapot. Elég ennyi is arra, hogy az ember megundorodjék.!) V. A színészek s a közönség magatartása a frivol darabokkal szemben. A bűn s a vallási dolgok színpadra kerülnek. Ennek káros következményei s hatásai a közvéleményre. De talán a színészek előadások alkalmával elsimítják a darabban előforduló durvaságokat, észrevétlenül átsurrannak a kétértelműségek s trágárságok felett? Eszök ágában sincs ! Hisz akkor nem zúdulna fel dicsőítésükre a mámorító tapsvihar. Az a legfőbb virtus, ha valamely színész vagy színésznő úgyszólván kézzelfoghatólag kidomborítja a meztelenségeket, úgy szavalja a kétértelmű helyeket, hogy csakis abban a bizonyos értelemben lehessen érteni. Ez az igazi routine és képesség ! Színészeink a realizmus uralkodó hatása folytán a rosz- szul felfogott egyénítés ürügye alatt túlságig viszik a természetességet. S innen van az, hogy jelenítéseikben gyakran azon határig sülyednek, mely már nincs nagy távolságban az aljasságtól. Színészetünk jelen állapotára is alkalmazható az a panasz, melyet Gyulai Pál 1857-ben az akkori színpad ellen emelt, hogy t. i. „Az eszményítés iránt való érzék napon kéntapad s az egyéni örve alatt a legüre■) Hátha még Jókai »Bolondok grófj á«-ban a szilajul tán- czoló apáczákat látja az ember!
