Munkálatok - 51. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1888)
Vallás és szinpad, vagyis a dráma valláserkölcsi szempontból tekintve
pm A kárhoztandó irány képvi&eiöi. 327 színdarabja : Papok h á z a s á g a ( 1550) s Comoedia lepidissima de Sacerdotio vagyis Az Igaz Papságnak Tiköre (1559), a kath. papságot — a Comoedia Balassi Menyhárt áru Itatásáról (1569) czimű darab pedig a gyónást teszi nevetségessé. A legújabb drámairodalom híven és bizonyos kedvteléssel folytatja e gyalázatos irányt s némely színműírók mintegy vetekedni látszanak egymással abban, mikép tudja egyik a másiknál jobban megnevettetni a közönséget a vallási dolgok kigúnyolásával. Vagy meztelenül, vagy papi öltönyben kell a színpadon megjelenni s a siker biztosítva van. Lássuk e kárhozatos irány egy-két férges termékét. Szigligeti Ede „II. Rákóczy F er en ez fogsága“ czimű öt felvonásos darabja harmadfél órán át szórja a legpiszkosabb rágalmakat s legalaptalanabb ráfogásokat a kath. egyház képviselői s intézményei ellen. Természetesen az elvakult közönség mindezeket igazság gyanánt veszi s megfoghatatlan bárgyúsággal tenyere íájdulásáig tapsol azon jeleneteknek, melyekben az aljas vakmerőség -egyházát sárral dobálja. Mindjárt az első jelenetekben a jézustársaság tagjai hurczoltatnak elő, mint a leggyalázatosabb elvek képviselői. A pityókos pátereken kivűl bemutattatik Kolonits is, II. Rákóczy Ferencz gyámatyja, a jezsuiták hatalmas pártfogója, ki gyámfiát hamis tanúk vádaskodása által akarja vérpadra juttatni. S e dráma 1849 óta folyton műsoron van s mindig teljes sikerrel adatik. 1867-ben Győrött az odavaló superintendens bevonulása alkalmával díszelőadásra volt kitűzve. 1882-ben pedig a nemzeti színházalap javára adták, mikor t. i. tetemes bevételre számítának. Dobsa Lajos 1862-ben „I. István“ czimű történeti drámájában arczulcsapva a művészet egyik sarkalatos elvét : a történeti hűség megtartását, első szent királyunkat, ki nemzetünk léteiét Európában biztosította, kinek emlékét századok kegyelete dicsfénynyel övezi, a szent férfiút gyáva, kételgő s erélytelen köznapi emberré törpíti, szennyes kezekkel tép- delve azt a dicskoszorút, melylyel a szent királyt az egyház elismerése s a magyar nemzet hálás kegyelete kitüntette.
