Munkálatok - 51. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1888)
Éjféli tanu
304 Költemények. Sóhaját kiséri úrnő sóhajtása S közbe-közbe a szél haragos zúgása, Az ablakot rázván. S tizenkettőt kong a kastély öreg tornya, Szűköl a komondor, ijesztőt jósolva, A csörögő lánczon Kert, folyosó, termek nyihogással telnek, Kékes lángu délczeg csikó nyargal bennek — És kopog a Márton. Iíenyit az alvóba, megáll a márványon, Szeme busa fénye hömpölyög az ágyon, A szenvedés ifjan. Volna módja: nyögne, volna köny.e : sírna, Arczán a bünhődés marczangoló kínja Elárulja nyilván. »Gőg szülé a csábot, gőg veté a kételyt . . . Áldott, a ki írtja a pusztító mételyt S az ősi tant óvja . . .« Köd előtte : foszlány . . . köd utána : nincsen . . . Künn koczog a részvét, hogy virágot hintsen A boldogult grófra. ZSUZSANNA. fïA zsidóék gyümölcstermő kertje Csába fénynyel, dús pompával telve . . . Zengő bokor, karcsú pálma, Csergő csermely, halk dal árja, Gyöngéd liljom . . . Jóakimnak Hű hitvese, szép virága. »Pajkos napja ! mily tüzes, hogy éget, Mily fojtóvá mérgezé a léget ! Hűvös szellő el-kifárad, Kis madárka liheg, bágyad — Kész a fürdő, itt a nardusz, Megvetéd a selyemágyat?« Fürge lyányka elhagyja a kertet . . . Éhes kesely sí a gerle mellett :
