Munkálatok - 51. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1888)

A fészek lakóihoz

mm

Költemények.

301

»Az ősi dicsőség hát mállani kezd !... Hitét letiporja . . . s magát is eladja !

Hah ! Júda szülötte nem tűrheti ezt — — « »Oh tekints le reám egek atyja!«

Nos csattog a bősz kard, hörgés : hova ér, Ha ifjú, ha tar fő ■— rácsap, töri, vágja; Sűrű patakokban hullámzik a vér —

Oda vész a török szine-lángja.

Megszáll a derűit, éj a völgyben alant,

Vért zúg a rajongó szülő boszuszomja . »Előre !« — Pihegve a szende galamb Tova ballag a pálmapagonyba.

Elül a zavargás, el harczi zsivaj,

Futóban az Allah gyászos töredéke ; Harsogva a víg had hős kürtje rivall, Diadal-köszönet tör az égbe.

És pattog a máglya és sisteg a csont — Szélnél sebesebben száguld a vad állat ;

A csillag eloszlik, megrémül a hold —

A lovag szive hűlt, színe ványadt . . .

*

* *

És zizzen a fenyves és csörg a sió,

Pajkos fuvalommal mulatnak a szirmok ;

És törtet a szarvas, rikkant a rigó . . . Szememen könyíi harmata csillog

A FÉSZEK LAKÓIHOZ.

ol van a dal ? hova tűnt az ének Ajkatokról hű kis dalnokok ? Kihaltára kebletek hevének A szellő is busábban zokog.

Mért nem zengtek altató szavakkal ? Mért oly néma a kis berki lak ? »Száraz ágon hallgató ajakkal Meddig öltök csüggedt madarak ?«