Munkálatok - 51. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1888)

Edgár, vagy atheizmusról a tiszta igazságra

'

»A ki titeket hallgat, engem hallgat.« 143

követeli, a melyet mi protestánsok méltatlannak és észellenesnek tekintünk.

(2. A szerzetes Atya válasza.)

Kérdésére minden szószaporítás nélkül a következő szent- irási helyekkel felelek :

1. Midőn Jézus a 72 tanítványt tanítani küldte, igy szólt hozzájuk : „A ki titeket hallgat, engem hallgat, és a ki titeket megvet, engem vet meg ; a ki pedig engem vet meg, azt veti meg, ki engem küldött.“ ')

Nem látja itt e világos szavakban a kath. egyház tekintély elvét? Mert azt előre föltételezem, hogy csak nem akar Krisztussal s magával az Istennel vitatkozni, midőn az Önt oktatja. Csak elismeri Ön, ha az Isten azt mondja, hogy az Istenségben három személy van s hogy ő egyházában 7 szentséget rendelt. És midőn Ön a saját Ítéletét Isten szavának igy aláveti, azt hiszem, hogy ebben semmi méltatlan dolgot nem fog találni?

Nos hát jó ! Krisztus fönnebbi szavaiban azt mondja, hogy Ön úgy hallgasson követeinek szavára, mint magának Krisztusnak szavára. Tehát azt követeli, hogy küldöttjei tanának épen úgy alávesse magát, mint az Ő saját tanának ; más szóval egyháza számára a kath. tekintély elvét állítja föl.

Mi van ebben észellenes vagy méltatlan? Méltatlan és észellenes csak akkor volna, hogy ha ezen elv következtében kényszerítve volnék esetleg valamely hazugságot elhinni. De minthogy tudom, hogy Krisztus nem követel tőlem semmiféle észellenes dolgot, ugyanazért, mert az kívánja, hogy küldötteinek higyjünk, azt következtetem, hogy Ő azokat legalább is végérvényes határozataikban csalatkozhatatlansággal ruházta fel. Ez tán kevésbé áll a 72 tanítványról, miután ezek életében Krisztus még maga is a földön járt, s igy végső esetben a hitkételyekkel hozzá lehetett fordulni. De annál inkább áll ez Krisztus eltávozása után a legfőbb egyházi ta‘) Luk. 10, 16.