Munkálatok - 51. évfolyam (Budapest, Buschmann F., 1888)

Edgár, vagy atheizmusról a tiszta igazságra

82 II. Jézus Krisztus. 2. Az ívj-szövetségi szent iratok. 3. Csakugyan igy járt ama számos fel cseperedett apo- k r i p h (hamis) evangeliu m , amelyeket helytelenül Péter­nek, Barnabásnak, Tamásnak stb. tulajdonítanak. Igen helye­sen különbséget, is tevének közöttök és a valódiak között. Azonban hamis pénzt csak ott szoktak verni, a hol valódi van forgalomban, s ezen 'apokryph evangéliumok sem kelet­keznek soha, ha nem létezett volna a négy valódi, t. i. Máté, Márk, Lukács és János evangéliuma, a melyek már a II. szá­zadtól kezdve ott szerepelnek a fordításokban és evangélium harmóniákban, a szakadatlan liturgikus használatban s az irók számos idézeteiben. 4. Vegyük csak most az irók s először is sz. Irén bizo­nyítékait. Sz. Irén 130-ban született, lyoni püspök lett 177 körül s a harmadik század elején, 202-ben halt meg. Mily közel állott ő az apostoli időkhöz már Florinushoz intézett követ­kező .szavaiból is kitűnik: „Láttalak — Írja Irén — mint ifjú Kisázsiában Poly- kárpusnál, a mint a császári udvar fényében sütkéreztél s Polykárp tetszését igyekeztél megnyerni. Mert jobban emlék­szem arra, a mi akkor történt, mint az újabb idők esemé­nyeire. A mit ifjúságunkban magunkba veszünk, az együtt nő s úgyszólván összeforr velünk. így, még most is meg tudom jelölni a helyet, a hol a boldogult Polykárp ült elő­adásai alkalmával; emlékszem arra is, hogy szokott volt be­lépni, mikép élt, hogy nézett ki, miféle beszédeket tartott a néphez ; hogy beszélte el a Jánossal s a többi­vel való társalgásait, a kik az Urat látták s idézte szavaikat; hogy adta elő azt, a mit az Úrról, az ő csodatetteiről és tanításáról azok­tól hallott, a kik az élet Igéjét saját szemeik­kel látták, és ezt mind teljesen összhangzó- 1 a g az írással.“ ') ') íren, adv. haer. 111. 8, 4. s különösen Florinushoz intézett levele Eusebiusnál hist. eccl. V. 20. (Migne g. 20. k. 486. 1. A.) V. ö. Irén, adv. haer. III. 3. 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom