Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 2. kötet - 50. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Harmadik rész. Újkor. A hitújítástól a jelenkorig
2. §. A szegényápolás újjászervezése és a régi egyház alapelvei. 17 tátong, úgy ez csak önkénytes adományok útján érhető el, melyeket Isten dicsőségére s felebarátunknak szeretetparancsolta segélyezésére nyújtunk. Az alamizsna sohasem lehet kényszeradomány vagy adó, sőt ellenkezőleg természeténél fogva az mindig egy neme az áldozatnak, melyet önmagunk megtagadásával s Isten iránti engedelmességből hozunk a szegényeknek.x) A munka kötelező volta, az alamizsnálkodás mint kötelesség, az egyén szabadsága az adakozásban és a szegényápolásnak az összemberiség szolgálatára való rendelése, hogy senki se jusson véginségbe, mindezen tételek korántsem mondanak ellent egymásnak, mint azt sokan elhitetni szeretnék, sőt kölcsönösen kiegészítik egymást. A kereszténység világánál az elhagyatott szegénység kiváló gondozásnak képezi tárgyát. A mai katholikus irók s magok a szegény-rendeletek is erre mindig kiváló súlyt fektetnek s többnyire ugyanazon megható szavakkal fejezik azt ki, melyeket maga Jézus Krisztus, az apostolok s a sz. atyák használtak. A szegények képezik Istennek áldozati oltárát és az isteni kincses-ládát, melyek útján előre felajánljuk azon áldozatot, melyet az alamizsnálkodás által rovunk magunkra. A szegények, kiket Isten iránti szeretetből segélyezünk, az utolsó Ítéletnél a mi szószólóink lesznek ; a mit közülök a legkisebbnek teszünk, magának Krisztusnak Ígérete szerint nem marad jutalom nélkül. Viszont a szegény ne legyen daczosan követelő, hanem kérje Istent a mindennapi kenyérért, a neki nyújtott alamizsnát Isten ajándékaként bálával s alázattal fogadja. Ezek azon alapelvek, melyekhez az egyházban kezdettől fogva mai napig szorosan ragaszkodtak, s a melyeket ugyancsak a jelenkori írók is mindig újra hangoztattak. Többen a hittudósok közül, így a domonkosrendi Soto s az ágostonrendi Lorenzo de Villavicentio nagyon erélyesen kikeltek nemcsak a szegényadő ellen, melynek szoczialisztikus következményeire Soto az ő éles elméjével rámutatott, hanem a koldúlásnak állami tilalmazása ellen is, s kijelentették, hogy ez utóbbi a szegények iránti szeretetbeli kötelmek megsértése nélkül kivihetetlen. *) Azt állították, hogy sz. Tamás törvény útján megparancsolt ala- mizsnálkodásról beszélt (ex debito legali bona sua pauperibus erogare. Sec. Secundae, quaest. 118. art. IV. ad secundum). Azonban sz. Tamás, mint már Vasquez helyesen megjegyzé (1. c. p. 18.), csakis azon kötelmekre volt tekintettel, melyeket a szegényekhez való viszonyainkban az igazságosság parancsol : ut scilicet in acceptionibus et conversationibus rerum temporalium homo nec accipiat, nec retineat alienum. RATZINGER, az egyházi szegényápolás története. 2
