Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 2. kötet - 50. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)

Harmadik rész. Újkor. A hitújítástól a jelenkorig

2. §. A szegényápolás újjászervezése és a régi egyház alapelvei.

11

Azon kérdésre, honnan lehetne e kiadások fedezésére a szükséges eszközöket előteremteni, Vives nyomban azt feleli : mint értesül, a legtöbb városban oly gazdagok a kórházak, hogy jövedelmeik becsületes és okos kezelés mellett mindezen szükségletekre kifutnák. Emellett azt követeli, hogy a túlságosan gazdag intézetek adják a szegényebbeknek feleslegüket, vagy pedig a szégyenlős házi szegényekre kell azt fordítani. Sőt elég bátor azt az ajánlatot tenni, hogy, ha esetleg az ily feleslegre az illető városban nem volna szükség, más városnak kell odaajándékozni, amely nem rendelkezik oly gazdag alapítványok felett, vagy talán rendkívüli csapások által lön sújtva. Ha esetleg az alapítványi vagyon nem volna elég, úgy a hagyatékokból, a főtemplomban felállított néhány perselyből s a hagyományos ünnepélyességek alkalmával kifejteni szokott pompa némi megszorítása által a keresztény szellemnek megfelelőleg bizonyára elő lehetne teremteni a szükséges összegeket. Ezzel kapcsolatban nagyon okosan arra figyelmeztet: hogy mindig csak annyit kell gyűjteni, a mennyi az akkoriban fenforgó szükségletek fedezésére szükséges; ezen felül nem tanácsos nagyobb összegeket összehalmozni, mert az ily felhalmozás nagyon gyakran hűtlen kezelésre s visszaélésekre ad alkalmat.

E kimerítő javaslatban a lehető leghatározottabban és legvilágosabban látjuk kifejezve jó részben azon elveket, melyeket a leghivatottabb ajkak napjainkban is, mint minden rendszeresen szervezett szegényápolás alapelveit emelnek ki különös nyomaték- kai. Ebből látható, mily korán lejárta magát a kath. Németalföldön még „az üdvszerző cselekedetek“ tana mellett is a kizárólag rendőri repressiv rendszabályokkal boldogúlni akaró álláspont, melyre az 1509-iki császári rendelet helyezkedett.

Vives javaslatát Brügge hatóságának ajánlotta, mert ezen várost második szülőföldjének tekintette. Mindazonáltal Ypern volt az, mely már 1524-ben keresztülvitte az ezen alapelveken nyugvó községi szegényápolást.

Ehrle igy folytatja: „Miután a Vives-féle javaslatnak tartalmát behatóan ismertettük, az yperni szegénytörvényhozást*) nem szükséges részleteznünk ; ez nem egyéb, mint ama javaslatnak megvalósítása. Mindenekelőtt teljesen meg lön szüntetve a koldúlás s mindenkinek a leghathatósabban lelkére köttetett a munka köte*) Feltalálható egy rendkívül ritka nyomtatványban, melynek czime : Forma subventionis pauperum, quae apud Hyperas Flandrorum urbem viget, universae Reipublicae Christianae longe utilissima. Antverpiae apud Martinum Caesarem an. 1531. 24 lap 8°. V. Ö. Ehrle i. m.