Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 2. kötet - 50. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Jegyzői jelentés
XXXI Hasonló hálára kötelezte Iskolánkat egy másik nagylelkű jól- tevőnk, kit Ngos és főt. Dr. Gzobor Béla egyet. m. tanár úrban tisztelünk, ki épen úgy, mint az előző években, ez idén is 3 drb aranyat tűzött ki, hogy azzal egy archaeologiai tárgyú, önálló eredeti értekezés jutalmaztassék. Az Iskola adományából kitűzött négy pályadíjra összesen 5 dolgozat érkezett, melyek közűi a sikerültebbek a bírálók jelentései alapján jutalmaztattak. Könyvtárunk részint vétel, részint ajándékozás útján 51 művel szaporodott 54 kötetben. Ezek legnagyobb részét ismét Frahiói Vilmos apát-kanonok úr 0 Nagyságának ajándéka képezi, a mely között kiváló helyet foglal a Monumenta Vaticana egy kötete „Relationes Cardinalis Buonvisi.“ Mélt. és főt. Máj er István fölsz. püspök úr kegyességéből pedig a herczegprimás Ő Exja aranymiséjére az egyházmegyei papság által készíttetett dísz-album egy példányával gazdagodott könyvtárunk. Jelenleg tehát könyvtárunk az ez évi gyarapodással együtt 4865 kötetet számlál. Pénztárunkat ez évi a szokottnál nagyobb terjedelmű kiadványunk kiállítási költsége tetemesen megapasztotta ugyan, mind- azáltal daczára nagymérvű kiadásainknak, pénztárunk állapota elég kedvezőnek mondható. S ezért ismét nagylelkű pártfogóinknak tartozunk hálával, kiknek ismételten legőszintébb köszönetünket nyilvánítjuk ! Ezek iskolánk ez évi zajtalan működésének főbb mozzanatai. S most midőn jelenévi kiadványunkra gondolunk, midőn tudjuk, hogy rövid idő múlva a nagyérdemű közönség e könyvecskében gondolkodás- és érzésmódunk kinyomatát fogja szemlélni : ama kérelemmel fordulunk szíves olvasóink felé, hogy viszonyaink kicsiségét és emberi gyarlóságunkat tekintetbe véve a netalán előforduló fogyatkozásokat takarják el amaz őszinte törekvésünkkel és jóakaratunkkal, mely kebleinket működésünkben mindenkor dagasztá. Isten velünk!