Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 2. kötet - 50. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)

Harmadik rész. Újkor. A hitújítástól a jelenkorig

mmm

3. §. Az önkénytes község-i-szegényápolás főbb vonásai. 157

tak, vakok és siketnémák, njomorékok és hülyék ápolása végett nagyobb kerületi vagy országos intézetek alapítása volna kivánatos.

Véleményünk szerint az intézeti ápolás terén is az önkénytes vállalkozás rendszere volna a leghasznosabb. Mindazonáltal Németországra nézve a kényszer-szegényápolásból az önkénytes szegényápolásra való gyors átmenet nem volna czélszerü, ezen átmenetnek lassankint kell megtörténnie. Azért az intézeti ápolás költségeit eleinte még mindig a községi pótlékból és a szegényadóból lehetne fedezni. De hiszszük, hogy majd később, mikor a kellő tapasztalat meglesz, a zártkörű szegényápolásról is lehető legjobban és legméltányosabban gondoskodva leend önálló intézetek felállítása által.

De már most is, legalább a házi szegényápolásnak, vagy az úgynevezett nyilvános szegényápolásnak kizárólag az ön- kénytes vállalkozás elvén kellene alapùlnia. A házi szegényápolásnál szónak sem szabad lennie a kényszersegélyről és segélyezési jogról. A lelkész és a községi hatóság egyetértő működése mellett nem lesz nehéz a község kisebbmérvü szükségleteinek fedezheté- sére kivánt eszközöket beszerezni, s azokat helyesen felhasználni. Természetesen faluhelyeken a szegények látogatásával járó kötelesség majdnem kizárólagosan a lelkészkedő papságra fog háramlani, a szegényápolás a lelkipásztorkodásnak jelentékeny részét fogja képezni.

Sokkal súlyosabbak a körülmények a városokban, csakhogy itt ismét a helyzet nehézségéhez képest jelentékenyebb segélyforrásokkal és alkalmasabb ápoló eszközökkel rendelkezhetni, úgy hogy jóakarat és a vezérszerepre hivatott erők derekas közreműködése mellett lehetetleu a siker felől kételkedni. A lelkészkedő papság és községi hatóság közösen vezesse az ügy szervezését s kiváló gondot fordítsanak arra, hogy a segélyben hiány ne legyen s hogy az ápolás helyes irányban történjék. A lególetbevágóbb kérdés kétségkívül az, hogyan lehet a szükséges eszközöket önkénytes adományokból előteremteni ? Igen sokan felettébb sötét szemüvegen át nézik e dolgot s lehetetlennek tartják, hogy a városokban felmerülő nagymérvű igényeknek önkénytes alamizsna útján meglehetne felelni s minden ellenkező nézetet, csalódást, üres szóbeszéd gyanánt tüntetnek föl. Mi részünkről nem tartunk e rettegőkkel s utalunk Francziaországra és Ejszakamerikára, hol még sohasem történt, hogy szükséges alamizsna híjával lettek volna.

„Ha ti megteszitek kötelességteket“, szokta volt mondani