Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 2. kötet - 50. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Harmadik rész. Újkor. A hitújítástól a jelenkorig
2. §. Az önkénytes szegényápolás feltételei és alapelvei. 151 doskodik-keresztény alapon álló munkajogról, s nem védi a népet az uzsora ellen, a szeretet összes művei sem lesznek képesek száműzni a nyomort. Ez első feltétele a szegényápolás felvirágoztathatásának. Ha az állam meg is tette a maga kötelességét, azért az egyénnek nem szabad magát a felebaráti szeretet parancsolta kötelesség alól kivonnia. A társadalom épülete alulról emelkedik fölfelé, s minden időre igaz marad a nemzetek apostolának ezen mondása: „Ha ki pedig övéire és főkép liáznépére gondot nem visel, a hitet megtagadta és a hitetlennél alábbvaló.“ (I. Tim. 5. 8.) A keresztény nem csupán háznépéről, nem csupán szoros értelemben vett családjáról tartozik gondoskodni, hanem hozzátartozóiról is, vagyis azokról, kik vérrokonságnál, vagy közjogi alárendeltségnél (szolgálati viszony) fogva tágabb értelemben családjához tartoznak. A ki ezen kötelességet elmulasztja, szt. Pál szerint nemcsak hogy nem keresztény, de rosszabb még a hitetlennél is. Ha e tant a mai társadalomra alkalmazzuk, úgy ez utóbbin nagyon keveset találunk, mi keresztény jellegre mutatna. E tekintetben nem kell szükségképen azokra hivatkoznunk, kik a keresztény hitet nyiltan megtagadják s a munka jövedelméből nagy nehezen juttatnak egy részt munkásaiknak. Még azok is, kik hitöket meg- vallják, a gyakorlati életben hozzá vannak szokva mindent üzérkedő önzésből cselekedni, s ha valaki ezen kereskedői felfogástól eltérne, azt, mint ok nélkül gyávát kárhoztatnák. „Ám legyen,“ jegyzi meg Bobertag, „hogy faluhelyen a részvétlenség némi tekintetben még nem nehezedik oly feltűnő mértékben a szegény emberre, hogy oly mély sebeket ejtene sziveiken és lelkeiken, hogy őket a szocziális tévtanok karjaiba űzné, de nem lehet tagadni, hogy a városok és gyártelepek vagyonos lakosaiban manapság bizonyos hajlam van kifejlődve, mely szerint azoktól, kiknek munkáját és szolgálatát a magok számára értékesítik, de a kiknek ezen, részben testi, részben szellemi munkaképességükön kivül semmijök sincsen, lehetőleg távol tartják magokat, rájok nézve megközelítbetetlenek, s a mennyire lehet, pusztán üzletszerű érintkezésre szorítkoznak. A mit vagy az üzlet, vagy a törvény, vagy a szerződés követel, mindaz mintaszerű pontossággal adatik meg a munkásnak és cselédnek, de ezen felül aztán semmiféle joga sincs követelni, hogy vele szóba álljanak, hogy személyesen gondoskodjanak testi és lelki javáról, személyesen segélyezzék és szolgáljanak neki tanácscsal, s személyesen tanúsítsanak iránta barátságos indulatot. Ha megszorúl és segítségre van neki szűk-
