Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 2. kötet - 50. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)

Harmadik rész. Újkor. A hitújítástól a jelenkorig

ki lett adva a törvény, melynek értelmében tartoznak a községek betenkint minden munkás családnak, a családtagok számához mérten a gabona ára szerint majd nagyobb, majd kisebb összeget fizetni. Ezen kommunista jellegű ápolási rendszer egyik legbuzgóbb védelmezője a hires Pitt W. vala. Róla monda Brougham lord egyik 1884-ben tartott parlamenti beszédében, hogy ő a következő elvnek lett volna barátja: Minden szegény ember joggal megkövetelheti, hogy legyen kényelmesen berendezett lakása (has a right to be made comfortable in his own dwelling), hogy egy tehenet vagy sertést szállítsanak házához s családja a tagok számához mérten el legyen látva a szükségesekkel. Ennek az lett az eredménye, hogy a szegényadó fejében fizetett összeg rövid idő múlva megkétszereződött. *) Ugyanezen elvet követi egyik 1815-iki parlamenti határozat is. „Égető szükség esetén“ minden segélykérőt felmentett a munkaházba lépés alól, hanem legott felhatalmazta a békebirákat (Justices of Peace), hogy érvényen kívül helyezvén a szegényápoló (Relieving-Officier) intézkedéseit, magok vigyék el a hozzájok fellebező szegénynek, mint a ki „égető szükségben szenved“, az óhajtott segélyt.1)

A szegényterhek ezen törvényhozás következtében lassankint elviselhetetlenekké váltak. Egyik plébániában, hol a szegényilleték 1801-től 1832-ig 10 font sterlingről 367 fontra emelkedett, a földművelés teljes megszüntetését vonta maga után, úgy hogy a földbirtokosok egész földjövedelmöket, a bérlők egész bérletjöve- delmöket, a plébános pedig tizedjövedelmét e czélra fordítá.

Egyedül a munkakerülőkre és renyhékre nézve volt kedvező a szegénytörvény, s hasznos a szegényápolás. A segélyben részesülők kétharmad részben a csalók és naplopók osztályához tartoztak. E dologtalan emberek nemcsak magokat tartatták el, de még gyermekeiket is a község nyakára tolták. Valóban nem lehet csodálni, ha a becsületes munkás haragos és bosszús szemekkel nézte a község ezen élősdi tagjait, mert hisz oly állapot volt ez, mely erkölcsileg tönkretette a munkás népet s öntudatos összeütközésbe hozta a fennálló társadalmi renddel.

A törvényhozás sokáig nem tudta, mittévő legyen e viszonyok közepett, melyeket maga hozott létre. Végre 1834-ben komolyan hozzáfogtak a szegényápolás újjászervezéséhez, s ezt két irányban

128 Hl. A hitújítástól a jelenkorig. 2. A jelen és a jövő.

fi A szegényadó évi jövedelme 1750-ben 689,971 font sterlinget tett ki, — 2 shillinget ( = 2 márka = 1 frt 20 kr.) egy lakosnál ; 1776-ban 1.530,800 font st. ; 1785-ben 2.004,239 font st. ; 1801-ben 4 017.871 font st.

*) V. 8. Ehrl e, 82. 1.