Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 2. kötet - 50. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Harmadik rész. Újkor. A hitújítástól a jelenkorig
122 III. A hitújítástól a jelenkorig. 2. A jelen és a jövő. sokká lőnek. Épen az iparosmesterek azok, kik a legényegyletek iránt, melyek a vándorlólegényeknek legalább szállást és menedékhelyet nyújtanak, ha nem is egyenesen ellenségesen, de minden esetre közönyösen viseltetnek. Más osztályoktól s az egyháziak jótékonyságától várják a mesterek a szállók ügyének vezetését s a munkaszerzést. „Alig van oly ékesen szóló bizonyíték,“ irja Bober - tag, „arra nézve, mennyire hijával vannak a német iparosmesterek minden társulási szellemnek, alig oly csattanós érv ezen osztály erkölcsi ívjjáalakításának szükségességére, mint ama közönyösség, melylyel ez a többi osztályok által a fiatal munkások romlása ellen folytatott harczokat szemléli.“ Munkakereső mesterlegényeket és keresetnélküli gyármunkásokat nem szabad a községi szegényápolásra utalni. Ellenkezőleg a törvényhozásnak kellene szabályoznia a munka- és iparjogokat, hogy rendes viszonyok mellett gondoskodva lenne állandó munkáról s biztos megélhetésről. Azon ellenvetés, hogy ezáltal a honi gyár- és kézműipar a külföld által indított versenynek esnék áldozatul, hol hasonló kötelezettségek az állandó munka és megtelepedett munkásosztály javára nem léteznek, nem bizonyult alaposnak. Minden állam rendelkezik eszközökkel a hazai munkának vámok által való megvédel- mezésére oly országok ellenében, hol a munkásokat zsarolják s még napi béröket is elvonják. Ez a társadalmi védvám, mely nem csupán a befektetett tőkének, hanem a munkásnak is előnyére szolgál. Másrészről azonban a diplomaczia is kötelességének ismerhetné végre valahára nemzetközi munkaszabályzat megállapítását, mely aztán lassankint kiszoríthatná a védvámot. Ez mindenesetre egyik legnemesebb feladata volna a diplomacziának. Rendkívüli körülmények közt a munkások jórészét közmunkákra, igy csatornák, országutak és vasutak építésére foghatná az állam, hogy az időközönkint beálló munkahiányon segítsen. Azonban joggal jegyzi meg Robertag, hogy ha a keresetnélküli proletárságot rászoktatják, hogy száját nyilvános építkezések árán tömhesse meg, vagyis, ha a munkásokat államszolgákká teszik, kik a nekik kedvezménykép adott munkát a társadalomtól kierőszakolható jog gyanánt tekintik, ez előbb-utóbb a végveszedelem örvényébe sodor. Ily módon a közmunka nem lenne egyéb romboló hatású morphium gyógymódnál. A mire a munkásoknak szükségük van, s a mit el nem engedhetnek, az nem alamizsna, hanem munka és igazságos bér. A törvényhozásnak feladata megalkotni a munkaszervezetet és a munka-
