Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 2. kötet - 50. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Harmadik rész. Újkor. A hitújítástól a jelenkorig
1. §. A kényszer szegényügy. 119 helyzetét még rosszabbá tette. Mivel ugyanis sokan vannak, kik a nélkül, hogy keresethiány, betegség és öregség idejére valamit félretennének, beérik azzal, mi egészség napjaiban' rendes igényeik kielégítésére szükséges, a munkakereső munkások túlságosan nagy száma, mely nem vágyódik nagyobb bér után, mint a mely legközelebbi szükségleteinek fedezésére elégséges, ilyenténképen azt okozza, hogy az egész munkás-osztály bére lejebb szállíttatik. Sőt többet mondunk. Angliában évtizedeken át az úgynevezett Allowance rendszer divott, vagyis gyakorlatba jött a munkások túlságosan kicsiny bérét a szegények pénztárából vett pótlékkal egészíteni ki. A községek által nyújtott segélyezés a tőkenyereség emelésére s a munkabér leszállítására vezetett, a vállalkozók nyereségére s a község-pénztárak kárára. A gyár- és kézműipar maga tartozik eltartani munkásait s nem kell a születési községeket kötelezni, hogy a munkanélküli vagy keresetképtelen munkásokat segélyezzék. Mindenekelőtt az szükséges, hogy a munkásosztály állandóan megtelepedjék. Az, hogy a munkások iránt semmi kötelezettség sem létezett, szükségkép azt eredményezte, hogy valamely kilátásba helyezett nyereség kedvéért a verseny mértéken túl terjedt és felesleg állíttatott elő. Néhány évre rá beállott a válság, a munkaszünet, számos munkásnak elbocsáttatása. Az elbocsátott munkás koldússá lön. A csavargás, melyre kezdetben a munkahiány adott alkalmat, csakhamar betegséggé, ragályos nyavalyává fejlődött. A tisztességes munkás, kit a gyáripar csavargónak bélyegzett, minden kedvét elveszíté a becsületes, komoly munkához. A gyáripar az európai népek ostorává, s egy testileg-lelkileg megromlott munkásosztály termő talajává lön. Ha a gyártulajdonosokat kényszerítenék, hogy munkásaiknak necsak méltányos bért fizessenek, hanem rólok betegség, balesetek, keresetképtelen öregség idején is gondoskodjanak, és elbocsátásuk alkalmával őket végkielégítésben részesítsék, hogy ne legyenek legott koldúlásra utalva, akkor majd óvakodnának a gyárosok attól, hogy rövid időre mértéken fölül növeljék a munka-versenyt. Csak ekkor jöhet létre állandóan megtelepedett munkás- osztály, mely annak folytán, hogy betéteivel bizonyos pénztárakhoz járul s remélheti, hogy betegsége és öregsége idején segélyben fog részesülni, érdekkel viseltetnék a vállalat iránt. A válságok száma kevesbednék s a termények előállításában a fennálló szükségletekhez mért és folytonos fejlődés mutatkoznék. E tekintetben mintául szolgálhatnak a bányaipar kebelében
