Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 2. kötet - 50. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Fáradsz, mi haszna fáradsz, hogy temesd el Az Űr-szentelte trónt’ s a tiarát ? Dördül a mennybolt, sújt az égi Mester, Ölő villámi üszkét szórja rád ! Dühöngsz — dühöngtek Nérók, Júliánok, Vandal pusztított, rombolt, vérezett ! Eltűntek, - vádló név maradt ntánok. Fájó sóhajtás, bús emlékezet. Pirulj hálátlan pártülő Itália, Péter nevelt föl, Péter ringatott ! S fertőzött ajkad most vesztét kívánja, Ki nagygyá tett, ki fényözönt adott ! De reszkess hűtlen, az idők viharja Tombolva zúg majd büszke főd felett ! A rablott bíbort gyászlepel takarja A bűnös hírnek szégyen ad helyet. A szírt csodás, a szirt megdönthetetlen, Hiába zúg a zagyva tengerár ! Vihar meghátrál, hullám visszaretten — Az ős igazság rendületlen áll ! S ha dörg a menny, ha reng a föld legottan S vészt ordít minden a nagy ég alatt ; Ha a világ négy tája összeroppan Leó egyháza diadalt arat ! Sión hívője, bámuld a csodákat, Fogoly szavára hallgat a világ ! A dölyf megdöbben, rabló nézi, sápad, Iiitor szivében féltés szúja rág. Meghűl a vér, megtompul avas éle, Eseng a kéz, mely gúnyt font ostorul ; A hit-gyalázó elnyomás vezére Az iildött bárány lábához borul. Tajtékzik, háborg a tenger veszetten, Trónok viszálya járja a vizet ; Zajgó hullámin mily vitorla lengjen, Kinek hódoljon a gazdag sziget ? Oroszlán Ítélj !... A veszély lerázva, Lecsillapult a felgerjedt elem, S a mérhetetlen óczeán oáza Enyhét kettőnek adni kénytelen. A hab lesímul, tenger színe veszteg — Bús morgás kél az ég felhőiben ; Európa ámul, vén Európa reszket, Szeme az aggó tigrisen pihen.
