Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 1. kötet - 49. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Első rész A keresztény ókor. Az egyház keletkezésétől Nagy sz. Gergelyig † 604
56 I. A keresztény ókor. 2. Az üldözések korszaka. előnyösebbnek tartották elégséges számú rabszolgákat alkalmazni valamely műhelyben s ostorcsapásokkal ösztönözni munkára, nem adván nekik egyebet, mint a mi az élet fentartására elkerülhetetlenül szükséges volt. Mily sorsa volt a rabszolgának a földalatti műhelyekben (ergastulum), azt Apulejus J) elég darabosan vázolja, midőn „regényének hősét“, a szamarat, sütőműhelybe vezeti, hogy „ez utálatos“ mesterséget megismerje. „Mily nyomorult embereket láttam ott ! Bőrük barna s az ostorcsapások kék sávokkal rutítják őket; testüket rongyos szoknya fedi; tunikájok — vagy a mit ők annak neveztek — foszlányaival testük tagjait inkább felfedi, mint eltakarja ; homlokukra nevük van sütve ; fejük félig kopasz; lábaikat vasbilincsek szorítják; arczuk ijesztő halovány, miként a halottaké ; szemeiket és pilláikat a füst és gőz, homály és sötétség kigyúlasztá és elcsíifitá ; egész testük hamuval és liszttel van borítva, miként a harczra készülő athlétáké.“ A rabszolgákkal kiméletlenebbül bántak, mint a barmokkal, az elmaradhatatlan boszankodást vagy ingerültséget roppant szigorúsággal büntették nem is említve a felügyelők különös haragját vagy gyűlöletét, melylyel áldozataik iránt viseltettek. A gazdag tulajdonosoknak ezen rabszolga-műhelyeivel szerűben a szabad munkás már csak azért sem boldogúlhatott, mivel a birtokosok nem csak saját szükségleteiket fedezték a rabszolga munkájával, hanem rabszogáikat csoportosan bérbe is adták, pl. építkezésekhez és nagyobb vállalatokhoz. Ezekkel a szabad munkás nem versenyezhetett, mert a rabszolga fizetése csak ostorcsapásokból állott. A szegény munkásnak nem maradt más hátra, mint önkényt állani be rabszolgának, hogy életét tovább tengethesse. A szegény szabad nem is gondolt a kézimunkával, inkább a könnyű élősködéssel kereste kenyerét. Minden gazdag számos ily élősködőt táplált, nagyobbrészt saját szabadonbocsátottjait. Ez élős- ködésen kivül még mellékkereset is találkozott, azon elszomorító kenyérkereset, mely a színházban és circusban való szolgálattal, bálványtisztelettel és erkölcstelenséggel járt. Roppant számmal voltak a szinészek és gladiátorok, jövendőmondók és csillagjósok, bohóczok és kerítők, kocsisok és lovászok a circusban, Adonis vagy Isis papjai és papnői, tánczosok és tánczosnők. Szóval a szegény mindenre kész volt, csak hogy megszabaduljon a munkától, mely kizárólag a rabszolgákra maradt. Csak a császárság ideje óta nyertek a császárok és senatorok >) Metam. X.
