Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 1. kötet - 49. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Első rész A keresztény ókor. Az egyház keletkezésétől Nagy sz. Gergelyig † 604
52 I. A keresztény ókor. 2. Az üldözések korszaka. A dolog azonban nem maradt ennyiben ; a keresztény nemcsak rágalmaknak és megvetésnek, hanem csakhamar tettleges bántalmaknak és erőszakoskodásnak, rablásoknak és megtámadásoknak, végre még a halálnak is ki volt téve. Bűnbak volt. a keresztény, haragot és boszúságot rajta töltöttek ki. Ha a Tiber átlépte partjait, ha a Nilus nem hagyta el medrét, ha sok eső esett, ha szárazság volt, ha döghalál, éhség vagy földrengés pusztított: ezer meg ezer torok azt harsogta: „Az oroszlánok elé a keresztényekkel!“ S ha valamelyik proconsulnak volt bátorsága nem engedni a csőcselék őrjöngő dühének, ez maga nyúlt kő és szurok után, hogy boszúszomját keresztény vérrel csillapítsa. Lángba boríták a keresztények lakait, megkövezték ártatlan gyermekeiket és nőiket, még a halottakat is kiásták, hogy hamvaikat szélnek bocsássák.1) A keresztény élete tehát nem volt más, mint folytonos küzdelem a pogányok babonái és erkölcstelenségei, rágalmai és erőszakoskodásai ellen. A keresztség által a keresztény Urának jelvényét vette fel, mint a katona, ki vezérének zászlója alá szegődik. Â keresztségben tett fogadalom a keresztény jelszava és jelvénye maradt. A hit paizsával fegyverkezett az ellenség nyilai ellen, az üdvösség sisakját s Isten szavának kétélű kardját hordta. Hogy megállja helyét a harczban, szigorú gyakorlatokra volt szüksége, gyakorolta az imádságot, böjtöt, alamizsnálkodást és tisztaságot. A keresztény imádkozék napkeltével és napnyugtával, étkezés előtt, étkezés után és más szabott órákban ; egész élete imádkozás volt, ez szentelte meg egész életét.1 2) Az egyház által meghatározott időkben az imádkozáshoz böjt járult, minő volt a negyvennapi, Üdvözítőnk példájának követésére, Urunk kínszenvedésének három fő- és a sírbannyugvás napján tartott böjt. Rómában és a nyugati egyházakban hetenként két napon: Mercur (szerda) és Venus (péntek) napjain bőjtöltek, részint a fösvénység és érzékiség legyőzésére, részint annak emlékére, hogy szerdán határozták el a zsidók Urunk halálát s pénteken feszítették keresztre. Ezekhez járultak a püspökök által különös események és üldöztetések alkalmával elrendelt alkalmi böjtök, továbbá az önkényt felvállalt böjtök, milyeneket egyesek nagyobb fontosságú alkalmakkor, pl. a keresztelés napján, szoktak vala tartani. „Bőjtölni ezen időben nem any- nyit jelentett, mint a hús és bor élvezetétől tartózkodni — a mit 1) Tertullián, Ápol. 37, 40. 2) Alex. Kelemen Strom. VII, 7. Orig. De orat. 12. Const. Apóst. VIII, 32. Tertull. De jejun. 10. De orat. 23. 25.
