Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 1. kötet - 49. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Második rész A középkor. Nagy sz. Gergelytől a hitújításig
410 H. A középkor. 2. A Karolingektöl a Holienstaufokig-, ban szabályozták. Nem sokára az urbáriumok jogérvényre s bizonyító erőre is emelkedtek. Az urbáriumok szerkesztésénél a legnagyobb elővigyázattal s pontossággal jártak el, hogy minden igazságtalanságot elkerüljenek. Dél-Németországban a freisingi püspökség telekkönyvei a legrégibbek.1) Ezek egyike, 1291-ből, körülményesen leírja azon eljárást, melyet az egyes parasztbirtokok kijelölésénél követtek. Először is meghivattak a falusi biró, esküdtek, erdőfelügyelő, hajdúk s más eféle elöljárók. A meghívott elöljáróknak meg kellett esküdniök, hogy mindenben igazat fognak mondani. Ezután a jobbágyokat hívták élő s jelenlétükben kikérdezték a hivatalnokot esküjére való utalással, mennyivel tartoznak az egyes jobbágyok búza, pénz, sertés, juh s más illetményekben; mennyit kap a hivatalnok, a hajdú, a tollvivő szolgálatáért az egyes földmivesektől : vájjon az utóbbiak a mesgyét nem szántották-e el, vájjon régebben nem fizettek-e többet vagy kevesebbet, vájjon a püspök számára fentartott erdőkben s legelőkben favágással, illetőleg legeltetéssel nem tettek-e kárt, sólymait s halait nem fogdosták-e, vájjon valami köteles szolgálatot nem hallgattak-e el és sok más efélét. Ezen számos, az egyesek birtokjogába vágó kérdések egyáltalán nem mutatják, hogy a kormányzás önkényes, zsarnoki lett volna. Ellenkezőleg inkább attól lehetett tartani, hogy a jobbágyok részesülnek túlságos kedvezésben és előnyben. Felső-Karinthiai Furten helységben a freisingi uradalomnak hét telke volt, ezek mindegyike után sz. György napján egy juhot s bárányt fizettek, s ha juh nem volt, 20 régi fillért, mit azonban a birónak és erdésznek esküvel kellett megerősítenie. Régi időben a nagy földbirtokosoknak csak igen rövid és hiányos feljegyzéseik voltak jobbágyaik tartozásairól. Tulajdonképen az egyes részletekre csak a hivatalnok emlékező tehetsége s a rovás volt a telekkönyv, míg az urbáriumok életbe nem léptek. Az uraság jobbágyait meg is adóztathatta, de nem önkényesen, „hanem a mint szokás az országban s könyörületesen.“ Ezen adó, ha az urak és jobbágyok között tüzetesen meghatározva még nem volt, az úrbéresek évi nyilvános gyűlésében, (u. n. „taiding“-ban), inkább egyezkedés mint parancs útján állapíttatott meg. „Ha törvényt látunk — írja az asbachi apát — embereink addig ne menjenek el tőlünk, míg velük az adóról nem tanácskoztunk, melyet könyörülettel és az országos ') A legrégibb 1159. évből való. V. ö. Czerny 22. 1.
