Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 1. kötet - 49. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Szerző előszava a második kiadáshoz
XXIX tástól eltérjek. Midőn Luther és a hitújítók a szegényápolásra vonatkozólag figyelemre méltó elveket hangoztattak, egyházi határozatokká emeltek, csak a régi katholikus tanokat elevenítettek fel s emelték érvényre, melyek azonban a gyakorlatban sokszor nem vétettek figyelembe. Másrészt pedig a jó cselekedetek érdemszerző voltának elméleti tagadása, a jámbor alapítványok tulajdonjogának gyakorlati megvetése veszélyes jelenségeket idéztek elő a népek társadalmi és gazdasági életében. Haszonlesés és keményszivüség burjánoztak fel, az irgalom és könyörületesség eltűntek. Az erre vonatkozó történelmi adatokat ezen két fejezetben: „Az új szervezet és a régi egyházi elvek“, „A hitújítás és a szegényügy“ dolgoztam fel. A protestánsok rendelkezései a szegényügy terén előbb vagy utóbb arra vezettek, hogy az egyházi szegényápolás megszűnt s helyette a politikai községek vették át a szegényügyet, a melyhez adó alakjában szedték a segélyt. Már megjegyeztem, hogy ezen rendszer nem esik a szegényápolás fogalma alá, minthogy az utóbbi a személyes, önkénytes adakozást tételezi fel. A protestáns szegényügy története inkább monographiába való. Amerikának szegényápolását és szegényügyét is mellőztem. Amerikának közéleti viszonyai s irodalma távol esnek tőlem. A használat könnyítése czéljából név- és tárgymutató jegyzéket mellékeltünk. A szegényápolás történetének megírásánál felmerülő nagy anyaghalmazra vonatkozólag ismétlem az első kiadás következő szavait: „Nagyon jól tudom, hogy az anyag gyűjtésénél nem egy dolog kikerülte figyelmemet, hogy felfogásom s előadásomba néha helytelen vagy csak féligaz dolog csúszott be, hogy azért sok szorul kiegészítésre, helyreigazításra, javításra. Legyen szabad azonban megjegyeznem, hogy ez elkerülhetetlen ezen nagy terjedelmű tárgynál, mely sok viszonyt érint, és sok körülménytől függ és a legkülönfélébb forrásokra támaszkodik!“ Legyen szabad még egy más megjegyzést is tennem. Korunkban, midőn mindenhol pártoskodást látunk, nem felesleges arra utalnom, hogy oly munkámban, melyben feladatomnál fogva különféle állapotok és viszonyok felett kellett Ítéletet mondanom, talán nem egy ítéletem nagyon merésznek, keménynek vagy egészen helytelennek fog látszani. E tekintetben senkivel sem akarok vitába ereszkedni ; megnyugtat azon tudat, hogy mindenütt csak az igazságra törekedtem és a mint azt megismertem, úgy mondottam ki. Senkit sem
