Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 1. kötet - 49. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Második rész A középkor. Nagy sz. Gergelytől a hitújításig
6. §. A szegényvagyon kiosztása. 207 Ezek szerint az egyházi szegenyápolás a lassanként ttinedező önálló szegény szabadokra *) és azokra szorítkozott, kik az egyház birtokain telepedtek le. Ennek daczára a Karolingek törvényeire égető szükség volt. Mi lett volna a frank birodalom alsóbb osztályaiból, lia rendkívüli drágaság vagy éhség idején, a mi az akkor túlnyomóan elterjedt termény-gazdálkodás mellett gyakran ismétlődhetett, minden földesúrnak szabadságában állott volna nagyszámú cselédségét a véletlenre bízni, vagy az egyházi szegényápolókra tukmálni ? Nagy Károly világosan megparancsolta, hogy éhség idején minden földesúr köteles saját alattvalóit élelmezni.1) Az egyház — hitközség vagy plébánia — szegényápolója csak akkor avatkozott bele, ha a földesúr már nem volt képes valamennyit eltartani.8) Azon szegényekről, kiket sem rokonaik nem tartottak el, sem a szükségeseket maguknak megszerezni nem tudták, az egyházi szegényápolóknak kellett gondoskodniok. Az elhagyott árvák és talált gyermekek neveltetése is hozzájuk tartozott.1) Az árva leányokat nevelés végett idősebb nőkre bízták, s a püspökök és * 2 3 4 ecclésiastique de la province de Trêves II, 263). Capit, duplex ad Niumagum 806, c. 9. (Pertz, Leg. I, 144) volumus, ut unusquisque fidelium nostrorum pauperem suum de beneficio aut de propria familia nutriat. Capitula Caroli, c. 8. (Pertznél, Leg. I, 145) : unusquisque de beneficio suo suam familiam nutricare faciat et de sua proprietate propriam familiam nutriat. V. ö. még Capitulare duplex de disciplina Palatii Aquisgranensis, c. 7. (Pertznél i. h. 159. 1.) ■) ínség idején nem egy független szabad ember utaltatott az egyházi szegényápolásra. Sot a nagybirtokosok birtokuk nagysága szerint tartoztak egyes szegény szabad embernek terményeket s pénzt is adni. V. ö. Capitulare episcoporum 779. Pertz, Leg. I, 39. Harduin III, 2026. 2) Capit, duplex 805 : ut suos quisque prout potest adjuvet. Pertz, Leg. I, 132. 3) Mindaz, ki a Nagy Károly alatti szegényápolásról irt, idézi a 806. évi capitularét, melynek tartalma : suos pauperes quaeque civitas alito. Mi ezen capitularét Pertz gyűjteményében sehol sem bírtuk megtalálni s nem is hiszszíik, hogy ily capitulare létezik, mert az a karolingi korszak többi törvényeivel ellenkeznék. A községek lassanként a föurak kezére mentek, s már ezen okból is valószínűtlen ezen határozat. Ezen capitulare közönségesen csak a tours-i zsinat 5. canonja ismétlésének tekintetik s értelmét oda magyarázzák, hogy minden politikai község tartozik saját szegényeit támogatni — erejéhez képest. — Mi már említettük, hogy a canonnak ily értelme nincs, nézetünk bizonyítékául s egyszersmind csattanó például arra, hogy a Karolingek korszakában Toursban a politikai községek kötelezettségeiről mit sem tudtak, felhozzuk a 3. tours-i (813) zsinat egy canonját, can. 36: omnibus communiter intimetur, ut unusquisque omui tempore suam familiam et ad se pertinentes inopes alere ac vegetare studeat. 4) Cone. Francof. 794, c. 40.
