Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 1. kötet - 49. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Második rész A középkor. Nagy sz. Gergelytől a hitújításig
3. §. A szegényvagyon forrásai Nagy Károly rendszerében. 199 Károly a mellett hogy végre teljesítette az elődjei által sz. Bonifáczczal szemben elvállalt kötelezettségeket, egy más feladatnak is megfelelt ; u. i. sok birtokot, melyet elődjei, különösen Pipin alatt elharácsolgattak, visszaadott az egyháznak.1) Károly a plébánia -rendszert még erősebb alapokra fektette, a mennyiben minden plebánia-templomot ellátott jövedelemmel. Mióta a szegényápolás központosítása megszűnt és a plébániák szegény híveiről való gondoskodás az egyes plébánosok kötelessége lett, ezen intézkedés elkerülhetetlenül szükséges volt. Az ő határozatai folytán minden plébánia ellátás fejében legalább egy teljes m a n s u s t kapott, sőt némely helyen többet is.* 2 3) Fekvő birtokokon kivül az egyház tizedet is kapott. Károly bizonyos szigorúsággal és keménységgel, mely nem felelt meg az egyház szellemének, hanem inkább a világi törvényhozó jellemét árulja el, világosan arra törekedett, hogy a hivek minden vagyonuk után adjanak plébánosuknak tizedet.8) Hasztalan iparkodott Alcuin lebeszélni a császárt szigorúságáról, melylyel a tizedet behajtatta.4 5) Nagy Károly ideje óta ezen szigorú rendeletek minden országban elterjedtek, s a canonisták nem sokára a tizedadóban valóságos isteni parancsot láttak, mely alól senkinek sem szabad magát kivonnia.6) A tizedadó a gall-frank egyházban a macon-i zsinat egy határozata alapján (585) egyedül a szegényápolás s a foglyok kiváltására szolgált. Még tovább fenmaradt ezen nézet a vezeklőkönyvekben. Egy a nyolczadik századból származó római vezeklő-könyv (vallicellianum-i'l a tizedadónak csak is szegények és idegenek javára való fordítását tekinti jogosnak. Egy másik vezeklő-könyv, mely Theodor canterbury-i érsek után neveztetett el, de mely Schmitz szerint csak a nyolczadik század második felében Prancziaországban állíttatott össze, rendeli, hogy a pap a tizedadó alól fel van mentve, másrészt pedig, miként a fentebb említett könyv ismétli, hogy a tized csak szegények s idegenek javára fordítható jogosan, de azon 1) Bouquet V, 706. 721. 750; VI, 669; VIII, 379. 884. 2) Capitulare Ludov. Pii ad episcopos 817, c. 10: unicuique ecclesiae vel una mansa integra sine ullo servitio attribuatur. A Capitulare Paderbornense 785, c. 15 (ed. Pertz, Leg’. I, 49.) meghatározta, hogy minden templom 2 man- sust kapjon. 3) Conc. Francot. 794, c. 25. capitul. episcop. c. 6. Conc. Arelat. 813, c. 9. és más capitularékban. 4) V. ö. Alcuin. Ep. 105. ad Megenfridum, regalis palatii archarium és Ep. 7. ad Domnum Regem. V. ö. továbbá Alex. Monnier, Histoire de l’assistance publique 212. 1. 5) Y. ö. Thomassin i. h. pars III, lib. I, c. 10.
