Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 1. kötet - 49. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)

Jegyzői jelentés

XXII kegyes pártfogóink, kik pályadíjak kitűzése által ösztönözték a tagokat még serényebb tevékenységre. — E helyen mély hálával emlékezünk meg nagyságos és főtisztelendő Fraknói Vilmos apát­kanonok, m. t. akadémiai főtitkár úrról, ki ez évben is 100 frtot volt kegyes pályadíjúi kitűzni, hogy azzal egy terjedelmesebb, önálló dolgozat jutalmaztassák, amit annál nagyobb örömmel em­lítünk, mert a beérkezett 3 pályamű közűi kettő dicséretes szorga­lomról tanúskodott, egy pedig megfelelvén a pályázat követelmé­nyeinek, a pályadíjra érdemesnek találtatott. Hasonló hálára kötelezte iskolánkat a m. kir. tud. egyetem nagytekintetű hittankara azzal, hogy a Dr. Várossy Gyula űr által felajánlott pályadíjat iskolánk kebelében bocsátotta pályázatra. Beérkezett 1 pályamű, mely a pályadíjra méltónak Ítéltetett. Végül el nem mulaszthatjuk mély köszönetünket kifejezni nagyságos és főt. Dr. Czohor Béla egyetemi m. tanár úrnak, ki egy archaeologiai pályatétel kitűzése által új térre vonta a tagok figyelmét és pedig kedvező sikerrel, mivel a beérkezett dolgozat megfelelt a kivánalmaknak s a díjat elnyerte. Fogadják nemeslelkű pártfogóink kegyes támogatásukért kö- szönetünk ismételt kifejezését. A mi az iskola által kitűzött pályázatokat illeti, bár ezek szerényebb jutalom reményével kecsegtettek, mint a fentebb emlí- lettek, mindazonáltal kedvező sikerre vezettek, úgy hogy 8 dolgo­zat lépett a versenytérre, s ezek közöl 4 jutalomban részesült. Iskolánk vagyoni állapota nagymérvű kiadásainkhoz képest elég kedvezőnek mondható, a mit ismét nagylelkű pártfogóink meleg érdeklődésének rovunk fel érdemül. Szellemi fegyvertárunk a könyvtár ez évben is tetemesen szaporodott még pedig részint vétel, részint kegyes adományozás folytán 59 művel 67 kötetben. Könyvtárunk tehát jelenleg 4814 kötetet számlál. Beléletünkben legkiemelkedőbb pontok a gyűlések voltak, ezeken értesültek a tagok az elnök útján az iskola külső ügyeiről, ezeken olvasták fel dolgozataikat, ezeken történtek a bírálatok, egy szóval ezek képezték munkálkodásunk színterét. Tartottunk pedig ez évben 26 rendes, 19 rendkívüli és 8 bizottsági gyűlést. Ez röviden összefoglalva iskolánk működésének rajza. Midőn az ily módon feltüntetett eredmény értékének megállapítását t. Pártolóink jóakaratú Ítéletére bizzuk, kérjük továbbra is szives támogatásukat.

Next

/
Oldalképek
Tartalom