Ratzinger György: Az egyházi szegényápolás története. 1. kötet - 49. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1886, 1887)
Második rész A középkor. Nagy sz. Gergelytől a hitújításig
194 II. A. középkor. 1. A Karolingek korszaka. sem hiányzott a szellemi ösztönzés és útbaigazítás, de a szigorú büntetés sem, ha valamely pap bűnre vetemedett. Sokkal nyomasztóbbak lettek a viszonyok, a mióta önálló plébániák keletkeztek. A szigorú felügyelet lehetetlenné vált, a kölcsönös útbaigazítás s épülés megszűnt, a mióta a lelkész diakonjával vagy subdiakonjával egyedül élt plébániáján. Mivel az iskoláknak szűkében voltak, s a szentelés után a további képzés már nem volt lehetséges, be kellett érni azzal, ha a pap a legszükségesebb képzettséggel birt. Régebbi egyházi gyakorlat, egyházi törvények és zsinati határozatok ismeretéről püspöknél is alig lehetett szó, még kevésbé az alsó papságnál. Ehhez járult, hogy a szentségárulás mindenfelé elterjedt, annyira hogy a papok állomásaikat megvásárolták a püspököktől és azután maguk is törekedtek azt kizsákmányolni. A szegényt mindenhol elfelejtették, az egyházi szegényápolás aranykora elmúlt.1) Azon szellem, mely azelőtt lelkesítette és ösztönözte a papságot, hogy szegényesen éljen s minden falatját megoszsza a szegénynyel, azon szellem, mely tiltotta a pazarlást és az egyházi vagyonnak elpocsékolásától, mint a „szegények meggyilkolásától“ visszaborzadt, ezen szellem eltűnt a frank egyházból s undorító haszonlesésnek, fényűzésnek engedett helyet.* 2) Ezen időben is akadtak ugyan kivételek, de. ezek csak kivételek voltak. Már az említésre méltó kivétel volt, ha valaki a haszonleséstől tartózkodott.3) Az egyházi élet siilyedése az intézetek bukását is maga után vonta. A kórházak elpusztultak, vagy a felügyelők révén mint zsiros egyházi javadalmak elpazaroltalak ; zsinatok tartása lassanként egészen kiment a szokásból,4) a frank egyházban edd igeié ismeretlen és példátlan zabolátlanság kapott lábra, úgy hogy sz. Columbán életirója elmondhatta: „Galliában a kereszténységnek csak neve maradt meg ; az üdvösségnek s a bűnbánatnak eszközét, az önmegtagadást csak kevés helyen tisztelték és gyakorolták.“ 5) 1) V. ö. Rückert i. h. II, 477 s kv. 517. 2) Epist. Bonif. ed. Griles, n. 49. V. ö. Hefele, Conciliengeschichte III, 464. 3) Greg. Taron. VII, 1. Bolland febr. 9. és 13-hoz. H, 352, 680. 4) Bonifácz panaszkodott, hogy 80 év alatt nem tartatott zsinat. Bonifacii Epistolae, ed. Giles, London 1844, n. 49 : de ecclesiastica religione, quae jam longo tempore 60 seu 70 annos calcata et dissipata fuit. Franci enim ut seniores dicunt plusquam per tempus octoginta annorum synodum non fecerunt. Ezen időmeghatározás külömben csak Austrasiára vonatkozik, Neustriában még 677-ben nagy zsinat tartatott. V. ö. Roth, Feudalität 101. 1. 5) Jonas, Vit. Columb. c. 11.
