Moulart Nándor J.: Az egyház és az állam. A két hatalom eredete - egymáshoz való viszonya, jogai és hatásköre. 2. kötet, 48. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1884, 1885)
Harmadik könyv. A két hatalom mindegyikének kizárólagos jogairól. - Egyházi, polgári és vegyes természetű ügyek
93 MOULART, AZ EGYHÁZ ÉS AZ ÁLLAM. Gergely, IX. Pius és XIII. Leo a trienti zsinat határozatait szorosabban körülírta, a homályt eloszlatta e's véget vetett azon századokon át folyt vitáknak, melyekkel a theologusok és jogtudósok könyvei tömvék. Minthogy pedig a szerződés elválaszthatatlan a szentségtől s a kettő egy és ugyanazon dolog, a polgári hatalom a szerződés felett rendelkezve, rendelkeznék a szentség felett is, s lia magának vitatná a jogot a szerződés érvénye fölött Ítélni, akkor egyszersmind a szentség érvénye felett is Ítélne, a mi pedig ellenkeznék az egyház eredeti és lényeges jogával, mert a lelki javaknak legfőbb és egyedüli kiszolgáltatója csak ő lehet. Azért a „házassági perek (legalább a melyek a kötelék és cselekmény érvényességére vonatkoznak) az egyházi bírók hatáskörébe tartoznak“, a mint ezt már a trienti zsinat is kimondja a 12. kánonban. És mi hoz- záteszszük, hogy kizárólag csak az egyházi birók hatásköréhez tartoznak ; ez is tana az egyháznak.1) Ha a gallikán theologusok és jogtudósok helyesebben fogták volna fel ez elveket, melyek a keresztény tannak természetszerű folyományai, akkor a XVII. és XVIII. századnak nem kellett volna siratnia a végnélküli összeütközéseket a két joghatóság között, nem kellett volna siratnia a világi hatalom folytonos túlkapásait, a melyek lassanként azon rendszernek egyengették útját, a mely 1789-ben Fran- cziaországban ült győzelmet. Ismerünk egy, Portalis által is idézett okiratot,2), mely ezen korszakot élethűen jellemzi, és a melyből megtudjuk, hogy ezen kérdés XVI. Lajos kormánya óta gyakran lett szellőztetve. 1712-ben a besançoni parlament nem tudta, miként kellene e tárgyra vonatkozólag a királyi törvényszékek és a sz. székek között felmerült nehézségeket megoldani, s azért az első elnök ez ügyben de Pontchartrain kancellárnak tett jelentést, a ki neki egy alapos fejtegetésben válaszolt; ebben olvassuk: „Azon törvényszék, a mely a két hatalom határának meghatározásá') VI. Pius ep. ad episc. Motulensem 1788. szept. 16. -•) F. i. h. 91. 1.