Moulart Nándor J.: Az egyház és az állam. A két hatalom eredete - egymáshoz való viszonya, jogai és hatásköre. 1. kötet, 47. évfolyam (Budapest, Buschmann Nyomda, 1884)
Első könyv. A két társadalomról, a két hatalom sajátlagos eredetéről és szervezetéről - Első rész. Az egyház
47 MOULAKT, AZ EGYHÁZ ÉS AZ ÁLLAM. retet által a szít, a hit által az ész egységének is lerakta alapját; igy jött létre a kormányzás és a tan egysége. Az első a szakadás, a második az eretnekség elé vet gátat. A tan egysége magába zárja a souverain pápa csalhatatlan s á g á t, a mi a primátusnak ’) szükséges következménye. Ha ugyanis a római püspök a hit és erkölcstan egységének fentartására czélzó intézkedéseiben tévedhetne, akkor módjában állana híveit kényszeríteni arra, hogy a tévelybe beleegyezzenek, a mi ellenmondást foglal magában. Az apostoli szék ezen csodálatos előjoga a vatikáni zsinat által ünnepélyesen kihirdettetett azon kánonban, mely a „Pater aeternus“ constitutiónak negyedik fejezetét tartalmazza. Kimondá, hogy „az Isten által kinyilatkoztatott hitágazat“, miszerint a római pápa, midőn tanszékéből tanit, azaz midőn az összes kereszténység pásztora és tanitója gyanánt lépvén fel, legfőbb apostoli tekintélyénél fogva valamely hit- vagy erkölcsre vonatkozó, s az egész egyház által elfogadandó tant határoz meg, a sz. Péter személyében neki megígért isteni segély folytán ép oly csalhatatlansággal bir, milyennel az isteni Megváltó a hit s erkölcs tanainak meghatározására nézve a maga egyházát felruházá : ugyanazért a római pápa ilyetén határozatai, nem az egyház beleegyezése miatt, hanem önmagokban megmásithatatlanok. Ezen határozat nyilván maga után vonja az 1682-ki deklaratio negyedik pontjának elvetését. III. A hierarchia. * 2) •— A primatus az egyháznak nem egyedül isteni jegye. Hogy az országban a rend tökéletes legyen, szükséges különböző joghatósággal és hatalommal felruházott fokozatos állásokat szervezni, a melyek alá vannak rendelve a főhatalomnak. Jézus Krisztus is igy szervezte az egyházat. Az egyház monarchia ; de egyúttal hierarchia is. Az egyházban levő hatalom különféle ágakra oszlik, me1) Cap. IV. 2) Hierarchia (íega ao/rj vagy sacer principatus) szónyomozólag sz. kormányt jelent. Alanyilag : azon személyek összege, kik egyházi hatalmat gyakorolnak. Tárgyilag pedig, maga az egyházi személyek között különféle fokozat szerint eloszlott egyházi hatalom.