Munkálatok - 46. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1883)

A HIVŐ PROTESTANTISMUS REACTIÓJA.

29

tunk.» Es most az eddigi bibliai elv ellen fordulva ■ igy szól: «A sz. Léleknek bensőnkben érzett tanúbizonysága, vagy a sz. iratok basznának érzése vagy tapasztalása épp oly kevéssé döntik el a dolgot (az inspiratiót). Az elsőt én legalább életemben sohasem éreztem; azonban az, ki érzé, szintén sem nem szerencsésebb, sem a bizonysághoz közelebb nem áll, mivel a mohamedanismus is épp oly jól érzi, és valóban az istenség bensőnkben való érzete az egész bizonyiték, melyre Mohamed vallását alapította s a melynek alapján abban annyi millió ember hisz, annak tehát csak is csinált érzelemnek, ön- ámitásnak kellett lennie.»1

Hogy a fönt mondottak által a hivő alany és az isteni ige közt létező űr nincs áthidalva, világos. Ha az isteni szellem benső kijelentése az, mely által a sz. írást isteninek ismerjük el, úgy nem a sz. írás, hanem épen a sz. Lélek ama benső kinyilatkoztatása a legnagyobb és mindent eldöntő itélőszék, melyre úgy a quakerek, mint a többi fanatisztikusok is kezdet óta hivatkoztak és amelylyel ekként a Luther által véd- bástya gyanánt szembe állított írásigét meggyöngítették. De még többet mondok ! ki biztosít engem arról, hogy azon tanúbizonyság a sz. Lélektől származik, melyet magamban észreveszek? Én magam, saját érzésem és gondolkodásom. «Itt van a protestáns rendszer achillesi sarka;»1 2 3 a rationalismus, a kritika minden következményével együtt, ennek szükségképi eredménye. — A sz. írásban való buvárlat a sz. írás fölött való vizsgálattá lesz, a vallási ismeret utolsó normáját nem a sz. írás, mint vallási ismeretforrás képezi többé, hanem az Én — Schleiermacher szerint az érzés vagy a rationalismus vagus (kóbor észelviség) esze, vagy az általános eszme, vagy az öntudat — de mindig csak az Én. Azért maga Luthardt3 megvallja; «a sz. írásról szóló tan újabb kifejtése nem egyéb, mint a régi dogmatikus tan lerontása, mely tan ezen alakjában nem volt megtartható a nélkül, hogy a fölbomlás e folyama végére és közös megállapodásra jutott volna.» Hogy ily módon szakadás állott be a reformatio elvével, még

1 Aufgabe 1788. 81. 1.

2 D. F, Stmuss, Glaubenslehre I. 136. 1,

3 1. h. 232. I.