Munkálatok - 46. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1883)

Énekköltészet a második időszakban

404

MUNKÁLATOK 46. ÉVK

lek áliitatra gerjesztő melege. — Szepesi Imre liymnusi emel- kedettségű jeles énekeiről máshol tettünk említést. —Szeni enn y ei Mihály, regöli plébános, az énekügyi viszonyok körül, különösen pedig az énekköltészet terén kifejtett buzgalmával aratja az érdem és elismerés babérait. Énekei, melyek csaknem mindig hymnusi magaslaton vannak tartva, az érzelmek heve, a verssorok lendületessége s a kidolgozás szabatossága által jeleskednek. Azonban az előszeretettel s gyakran az egyszerűség rovására alkalmazott képletek, bármily szépek is különben, akadályozni fogják jeles énekeinek a nép között való elterjedését. Mert a képletek túlságos használata nem válik előnyére a tartalom átlátszó tisztaságának, sőt azt sok tekintetben csökkenti s érthetetlenséget okoz. Gyászmisére való énekeivel, melyekben a halálra vonatkozó költői mozzanatokat meghatóan tudja érvényesíteni, nagy szükséget pótolt énekköltészetünkben.

— Vetzkó Antal (-j- mint bedeghi plébános 1869-ben), szintén számos jeles szent énekkel járult énekköltészetünknek nem csak gazdagításához, hanem egyúttal emeléséhez is. — Sebők László énekeiben, melyeket leginkább nevezetesebb egyházi alkalmakra (Iskola-szentelésre stb.) irt, a valódi költői tartalom s a választékos előadás nemes egyszerűsége a legszebb összhang- zatban van egymással. — Ezeken kívül több szép éneket bírunk Sár vár y Béla kegyesrendi s Int a y Vazul benedekrendi tagtóls Vadász Györgytől. A kántorok közül Rudassy Lászlón, Kőczián Ferenczen, Czapik János-, Szil- vásy Sándor-,Chilkó Sándor-, Ulrich István-, Sohlya Antalon kívül különös említést érdemel Mezei János, volt kunszentmártoni kántor. Benne az eredeti, tősgyökeres magyar kántorok mintaképe hunyt el, ki e században legtermékenyebb énekirónknak bizonyult be. Saját eredeti szerzeményei (melyeknek legnagyobb részét szintén maga dallamosította) száma

— a búcsúztatókat ide nem értve — meghaladja a nyolczszá- zat. Gyártotta az énekeket. Nem feltűnési viszketeghöl, de nem is a költői hivatás ellenállhatatlan ösztöne késztette őt énekek írására, hanem vallásos hevület, ihletszerü buzdulat, mely ha valakit, úgy leghamarabb a kántorokat szokta megszállani, kiknek mintegy vérükké válik a templomban való buzgólkodás.