Munkálatok - 46. évfolyam (Budapest, Wilckens és Waidl, 1883)
Az egyh. költészet időszaka
358 MUNKÁLATOK 46. ÉVŰ. T lobbanás, s leesvén, szánalomra méltó vonaglással vergődik a prózaiság sivár göröngyén. S ez egyenetlenség oly bántó; természetesen, mert hiányzik a szép legfőbb föltétele, az összhang- zatosság. Az összhangtalanság még jobban előtérbe lép s még nagyobb mértékben csökkenti költeményeinek becsét s nehezíti azok megértését az alaktalanság, a művészi szerkezet és kivitel hiánya. Alig van egy-két' költeménye, melyben a tartalom és külalak megfelelő összhangban volna egymással. De a hol ezt eltalálja, ott aztán remekel, ilyen például «Az újszülött* czimű költeménye, melyben a keresztény anya és újszülött avatását igazán nagyszerű felfogással és szép kivitelben állítja elénk. Különben pedig, a hol fenkölt gondolatai vannak, ott nincs meg az alaktisztaság, s ennélfogva gyakran leggyönyörűbb eszméi érthetetlenekké válnak; a hol pedig a szerkezet ügyes, a technika sikerült, ott meg az eszmei tartalom, költői gondolat hiányzik, s csupán csak nagy mondást vagy költöiet- len prózát találunk. Szerkezet dolgában sem szerencsésebb. Nagyon rliapsodikus, néha még ott is, hol ennek semmi helye nincs ; az összefüggés, a helyes kapcsolat legtöbbször hiányzik költeményeiből. Ezenkívül a mérték kezelésében sem tanúsít nagy ügyességet, rímeiben nagyon kevés a liangzatosság. Költészete hasonlít egy változatos hangokban gazdag orgonához ; azonban nincs elég ügyessége s gyakorlottsága a különböző hangokat művészi harmóniává dallamositani. Úgy fáj szivünk, hogy ezeket el kellett mondanunk. Tele tűzzel, tele lelkesedéssel buzgólkodik az egyház érdekében. Mint védszentje, szent Mihály arkangyal, úgy ő is lángpallossal szeretné lesújtani a hitetlenség dölyfös gigászait, s az anyaszent- egyliázat a — «quis ut Deus?» —feliratos pajzszsal védi és oltalmazza! Meg van ugyan nála a jóakarat, de fájdalom! szándékát nem bírja kellőleg megvalósítani. Ha azonban az emberek nem értik is meg egészen, megérti a jóságos mennyei Atya, ki a jó szándékot is érdemszámba veszi. S Ö, ki épugy megérti a búsan nyögdécselő gerlicze búgását, mint a vígan daloló pacsirta trilláit, egykor hervadhatatlan borostyánnal fogja megjutalmazni az itt eléggé nem méltányolt, mert eléggé fel nem ismert érdemet. E tudat vigasztalja a költőt tövises pályáján !
